Megszólította őket a vers
- Kategória: Kultúra
December 4-én és 5-én zajlott a hosszúfalui kultúrotthonban az idei muravidéki szavalóverseny döntője, melyen hagyományosan az általános iskolás versmondók mellett a középiskolások is megmérették magukat. Az iskolai elődöntőkből nyertesként továbbjutott versenyzők ismét színvonalas előadásokat produkáltak.
A háromtagú zsűri, Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, H. Horváth Gyula zalaegerszegi műsorvezető, moderátor, színész és Bence Lajos, József Attila-díjas muravidéki magyar költő két nap alatt közel valamivel több mint kétszáz verselőadást hallhatott. A zsűritagok általános megállapítása volt, hogy a versmondók fellépése és előadása magabiztos volt, néhány nagyon jó versválasztás is született. Hajvert Ákos, a zsűri elnöke néhány tanáccsal is ellátta a versmondókat, hogy mire kell ügyelni a versek előadásában: tiszta kiejtés, hangsúlyozás, testtartás, valamint a verssel való foglalkozásra intette őket. – Roppant fontos, hogy a versek olvasása és előadása a gondolkodásmódotokra is hatni tudjon. Aki irodalommal vagy művészetekkel foglalkozik, kiemelkedőbb emberré válhat. Ezenkívül ha megszólít benneteket egy vers, becsomagolva a szövegbe kibeszélhetitek magatokból a legnagyobb gondjaitokat is – szólt a fiatal versmondókhoz a zsűri elnöke.
https://www.nepujsag.net/kultura/15272-megsz%C3%B3l%C3%ADtotta-%C5%91ket-a-vers.html#sigProId3f2d868d1b
A korcsoportokban lebonyolított szavalóverseny kötelező versét idén Weöres Sándortól, Kormos Istvántól, illetve a 20. századi magyar költőktől lehetett kiválasztani.
A verseny szervezőjétől, az MNMI-tól minden versenyző emléklapot és egy kis meglepetést kapott, a helyezést elérők és a különdíjasok könyvutalványt is kaptak, s a tavaszi magyarországi jutalomkiránduláson is részt vehetnek.