Szólások és közmondások nyomában – magyar nyelvű frazémáink eredete XIII.
Az előző alkalommal külföldi politikusok, történelmi személyiségek emlékezetes, szállóigévé vált mondásainak egy kis gyűjteményével találkozhattak az olvasók a nyelvi rovatban. Hasonlóan híres, elhíresült mondatok azonban nemcsak más nemzetek, hanem természetesen a magyar történelem és közélet képviselői szájából is elhangzottak (és fennmaradtak) az évszázadok során.
Bercsényi Miklós a Rákóczi-szabadságharc egyik fontos hadvezére volt, hozzá kötjük az Eb ura fakó! szállóigét, amelyet az 1707-es ónodi országgyűlésen mondott – pontosabban kiáltott – a jelenlévőknek. A teljes, korabeli idézet egyébként így hangzik: „Eb ura fakó! Ma napságtúl fogvást I. József nem királyunk, abrenunciálván mindenekben ellene, inkább egy óra alatt elveszünk, semmint örökös jobbágyságban éljünk!” Bercsényi a régies, korhű nyelvezetben megfogalmazott, szenvedélyes felkiáltással lényegében a Habsburg-ház trónfosztásának szándékát szerette volna kifejezni, amely mára a dacos ellenszegülés, tiltakozás kifejezésévé vált, amellyel kinyilváníthatjuk, hogy nekünk nem parancsol senki, azt teszünk, amit jónak látunk.
Maradva a Rákóczi-szabadságharcnál, magának II. Rákóczi Ferencnek is volt jónéhány elhíresült sora, mint például (eredeti írásmódban) a „Meg-újjulnak a’ ditsőséges magyar nemzetnek régi sebei.”, amely a fejedelem 1703-as kiáltványában szerepel, annak kezdő mondataként. A későbbiekben a politikai jelentéstől már elvonatkoztatva a felfakadnak/felszakadnak a régi sebek szókapcsolat annak jelzésére szolgált, amikor valamilyen súlyos gond, probléma ismét előfordult.
Egykori nagyformátumú politikusunk, Deák Ferenc nevével forrt össze a fátylat borít/fátylat vet a múltra kifejezés. Deák Ferenc egy 1861-es országgyűlési beszédében mondta el a következőket: „(…) első lépésünk fájdalmas felszólalás, nem a múlt idők szenvedései miatt, mert azokra fátyolt vetünk (…)”. Manapság inkább a frazémának a Borítsunk fátylat a múltra! változata ismert, amellyel a békülési szándékunkat szoktuk kifejezni. Hasonló, de némileg eltérő jelentéssel bír a valaki valamire fátylat borít szerkezet, amely inkább azt fejezi ki, hogy az illető el akar felejteni valamit, többé nem akar tudni róla.
Nemcsak a rég letűnt idők, hanem a közelmúlt és a jelen magyar politikusai is bőséggel szolgáltattak olyan megnyilatkozásokat, amelyek bevésődtek az emlékezetbe és önálló életre keltek. Magyarország egykori miniszterelnöke, Horn Gyula egy emlékezetes miniszterelnökjelölti TV-vita alkalmával így érvelt: „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani, az emberek pedig nem kísérleti egerek.” Ezután vált elterjedtté az „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.” bölcsesség, ami pedig tulajdonképpen a gyakran idézett Murphy-törvénynek, az Ami elromolhat, az el is romlik mondatnak a kifordított változata. Az említett TV-vita másik szereplője, Orbán Viktor pedig egy másik alkalommal egy talán még közismertebbé vált szállóigét honosított meg a magyar nyelvben, amikor egy 2002-es választási gyűlésen arra buzdított, hogy Mindenki hozzon magával még egy embert! Ez a mondat más kontextusban azóta is időről időre felbukkan, amikor arra akarunk utalni, hogy kevesen vagyunk az elvégzendő feladathoz, nagyobb összefogásra van szükség.
