Szlovénia önállósulása és a rendszerváltás jelentős szerkezetváltást hozott a gazdaságban is. Addig ismeretlen helyzetek alakultak ki, melyek megpróbáltatások elé állították a társadalom egyik legérzékenyebb rétegét, a dolgozókat. Bobovec Zdenkával, a Szlovén Szabad Szakszervezeti Szövetség (ZSSS) egyik akkori legkiemelkedőbb muravidéki aktivistájával – aki még ma is aktív szakszervezetis – világítottuk meg mai szemszögből a 30 évvel ezelőtti eseményeket.

A lendvai szakszervezeti iroda vezetőjeként, muravidéki megbízottként Bobovec Zdenka oroszlánrészt vállalt a helyi dolgozók érdekképviseletében rögtön Szlovénia önállósulása után, ahogy már előtte is. Ma is kitart azon véleménye mellett, hogy a csődök többsége elkerülhető lett volna. Az akkori management nem volt eléggé felkészülve az átalakulásokra. A fordulat következményei súlyosak voltak elsősorban az ipar számára az ágazat munkaerőintenzív jellege miatt, a cégek emberek sokaságát foglalkoztatták. Amikor azonban bekövetkeztek a csődök az addig jól működő cégeknél is, a vártnál súlyosabb következményeket hoztak – mondja. A cégek leállásával a Muravidéken több mint 10 ezer dolgozó elveszítette a munkahelyét, akik gyakorlatilag egyik napról a másikra munkanélkülivé váltak minden juttatás nélkül.

– A kollektív jogok megvédésében és érvényesítésében a szakszervezet tudott azért segíteni. Nem nőnapi virággal és élelmiszercsomaggal, hogy jelképesen fejezzem ki magam, hanem konkrét jogi lépésekkel. Abban az időben nagyon fontos volt, hogy a munkavállalók érezzék, van támogatásuk, áll mögöttük valaki – emlékszik vissza Bobovec Zdenka. – Lendván például a csődhullám már az önállósulás előtt végigsöpört, alaposan megváltoztatva az addigi gazdaság képét. Az Ipari utca szinte teljesen kiürült, elcsöndesedtek a gyárak, miután a Varstroj és az Imo cégek 1991 tavaszán csődbe jutottak, s több mint ezer dolgozó munkanélkülivé vált. A csődeljárás akkoriban nagy sokk volt, és egy olyan fogalom, amit a dolgozók lényegében tévesen értelmeztek: csőd esetén a munkahely megszűnéséről van szó. A dolgozók viszont jóhiszeműen azt hitték, hogy ideiglenes otthoni várásra kényszerültek, nem pedig a munkaközvetítő listájára. És fizetés nélkül maradtak. A probléma náluk másképp tudatosult, még évekkel később is bíztak abban, hogy a vállalat visszaveszi őket. Az 1991-et követő legkomolyabb gazdasági válság országos szinten is a fémiparban jelentkezett, ami nagy hatással volt Lendva iparára is. Az ágazat jelentette a község és a szélesebb környék gazdaságának egyik legfontosabb pillérét a legtöbb foglalkoztatottal. A fémipari cégek nehézségei és csődje miatt óriásira nőtt a munkanélküliség aránya, s ezzel a kilátástalanság is. A gondokra 1992-ben tüntető összejövetellel figyelmeztettünk. Az akkori lendvai község székháza előtt több mint 1.100 munkanélküli jelent meg. Ez volt az első általam szervezett tüntetés. Később tudtam meg, hogy az eseményt filmre vették, elemezték, így a politikai helyzet miatt a legkisebb hiba is bizonyos következményekkel járhatott volna – idézi fel.

Az országszerte tartott tüntető megmozdulások súlyos gazdasági válságot tükröztek Szlovéniában, s a legjobban a Muravidék és Podravje volt érintett. A Lendva-vidéken például az Integral, az Indip, a Mura egysége, valamint az utódvállalatok, a Varis, a Montaža, a Purlen nem tudták a munkanélküliek seregét újból munkaviszonyba venni. Később pedig az utódvállalatokat sem kerülte el a csőd.

Bobovec Zdenka szerint az 1990-es években a csőd helyett a munkaerőfelesleg megállapításához is folyamodhattak volna a cégvezetőségek. – De akkoriban az igazgatók hazai emberek voltak, így inkább kerülték ezt az intézkedést, pedig a cég túlélését, a tevékenység és a munkahelyek többségének megőrzését jelentette volna. A hangulat olyan volt, hogy a dolgozók négy hónapot is hajlandók voltak eltűrni a fizetések késésében – ahogy például a Montaža cégnél volt –, csak hogy jobbra forduljon a helyzet, hiszen nem voltak felkészülve a cég feladására. A döntések azonban más irányba mentek. Rengeteg volt a csőd, és eszköz volt arra, hogyan lehet megszabadulni a munkaerőfeleslegtől, a magas eladósodástól, a fizetésképtelenségtől. A legnagyobb árat mindebben a dolgozók fizették – mondta az akkori helyzetet felidézve a szakszervezeti aktivista.

A muravidéki gazdaságban a ruházati és a fémipart sújtotta a legnagyobb mértékben a Szlovénia önállósulását követő időszak, amit nagyrészt a jugoszláv piacok elveszítése idézett elő. Az építőipar azonban kivétel volt, viszonylag jól átvészelte a válságot. Az ágazatnak csak három jelentősebb csődje volt a Muravidéken: a Gomboc Kft. és a PGP Ljutomer Kft., valamint a lendvai Gradbeništvo cég.

– A legnagyobb félelem az akkori SGP Pomurje, a mostani Pomgrad körül volt. Köszönhetően a cég már akkori jó pozíciójának és a többi cégtől eltérő üzletpolitikájának, különösen pedig annak, hogy nem volt eladósodva, a helyzete elég szilárd volt ahhoz, hogy túlélje az átállást. Ma a Pomgrad az egyik legsikeresebb szlovén cég. Hasonlóan sikeres cég volt a Varstroj is, de a pénzügyi és a piacveszítési nehézségek miatt ott is gondok jelentkeztek, kilátástalan lett a helyzet, a vezetőség csődbe küldte az 1.000 főt foglalkoztató céget. Ma is azt állítom, hogy a Varstroj csődje mesterségesen előidézett intézkedés volt – fejti ki.

Az ország önállósulásával a cégeknek a szabadpiacon kellett keresniük a jövőt, ami a gazdasági viszonyokat – a cégen belülieket is – megváltoztatta. Lépésenként jötörtént az átalakulás a szocializmusból a kapitalizmusba, amit elsőként a privatizáció testesített meg – fogalmaz Bobovec Zdenka. Hogy miként zajlott a cégek „tulajdonosítása”, közismert: akinek volt pénze, kötvényeket, tulajdonjogi certifikátumokat tudott vásárolni. A dolgozók számára a lakossági certifikátumok (bizonylatok) egy ismeretlen eszközt jelentettek, amit nem tudtak hogyan értékesíteni, befektetni.

– Szakavatottság hiányában nem tudták, mit kezdjenek velük, ezért az első alkalommal eladták őket, hiszen minden pluszpénz jól jött a munkásfizetés mellé. Egyfajta vad privatizációról beszélhetünk, a dolgozók túladtak a certifikátumokon anélkül, hogy bármilyen minimális tulajdonjogot érvényesítettek volna a cégekben. A bizonylatokban egyszerűen nem hittek, a kockázatokkal járó befeketések és a várható magas hozamok pedig túl messze álltak tőlük. A biztonságot a bankban tartott pénz jelentette – magyarázza Bobovec Zdenka.

Ami az önálló Szlovéniában elért szakszervezeti eredményeket illeti, mindenképpen az általános kollektív szerződés megkötését kell kiemelni, amit az 1990-es években az ágazati szerződések követtek. – Nagy előrelépést jelentett az 1991-ben létrejött garanciális alap, amelyből a dolgozóknak anyagi juttatást tudunk adni a fizetések elmaradása esetén. Ezzel enyhítjük a több hónapos anyagi nélkülözést. Az alap pedig a csődeljárásban felveszi a hitelező szerepét, ami a dolgozók szempontjából szintén fontos és jelentős mozzanat. A cégek új tulajdonviszonyában igazgatási társszerep jut a dolgozóknak, mégpedig az 1996-ban jóváhagyott törvény alapján. A törvény lehetőséget ad a dolgozók tanácsának megalapítására, akár (mandátumhoz kötött) hivatásos elnökkel. Az igazság azonban az, hogy ezzel a joggal csak a nagyobb cégekben élnek, a kisebbekben pedig nem töltik be a megfelelő szerepet. Pedig a törvény az egyik jó lehetőséget biztosítja a dolgozók jogainak érvényesítését illetően. Részben érthető a tanácsok ellentmondásos szerepe, hiszen nem mindenütt alakultak ki olyan közegek, amelyek a megfelelő szerepet vállalni tudták volna, hiszen – valljuk be – ez nem is olyan egyszerű feladat. Szükség van bizonyos szakavatottságra, jogi tudásra, tárgyalóképességre, kommunikációs képességekre és felelősségvállalásra, de a kitettség is nagy. Ahol a dolgozók tanácsa nem aktív, ott külső segítséget nyújtunk, és nyugodtan mondhatom, jó eredménnyel, hiszen talán nincs eset, ahol a cég vezetősége ne fogadna bennünket – mondja a szakszervezet mai szerepköréről. – Míg a rendszerváltás előtt a szakszervezet inkább a dolgozók közösségformáló szerepét vállalta, mára inkább jogi tanácsadói és dolgozói érdekvédelmi szerepet tölt be. A szerepe és a hatása fontos a cégekben, de sok esetben a jogi eljárásokban is.

Szinte teljesen a múlté már a különböző társas események és sportrendezvények, utazások és kirándulások szervezése, valamint a téli tüzelő közhellyé vált beszerzése. A tagoknak természetesen díjmentesen adnak tanácsokat, nyújtanak segítséget. A szakszervezti tagság önkéntes, és habár a múltban különböző okoknál fogva visszaesett, de újra növekvő irányt mutat, még a fiatalabbaknál is.

Mindezek ellenére Bobovec Zdenka most is úgy véli, hogy a dolgozók körében ma is hasonló félelem honol, mint az önállósuláskor. Akkor a csődöktől tartottak, ma pedig a cégek leépítésétől, a foglalkoztatottak számának karcsúsításától, ami ugyanazt a végeredményt hozza: elbocsájtás, munkanélkülivé válás. Az elmúlt 30 év a dolgozók számára kihívásokkal teli időszak volt, a fő problémák pedig ugyanazok maradtak: elbocsájtások, bérek, járulékok, a nyaralási pótlékok kifizetése, a tőke és munkaerő viszonyának kérdése.

– A fizetések mértéke állandó harc és téma, a dolgozóknak nagyon sokszor a munkáltatói közömbösséggel kell szembesülniük. A minimálbér jelenlegi összege bruttó 1.024 euró, tavaly 940 volt. A kisebb vállalatoknál és az iparosoknál örökzöld érvelés, hogy a minimálbér emelése pénzügyi nehézségeket, csődöt válthat ki. De már egyre több esetben tudják, hogy például a lakatost is jól meg kell fizetni, nem csak a gépészmérnököt. Idén a minimálbér emelését a Covid-helyzet miatti zárlat miatt az állam segítette, a cégeknél ezért nagyobb ellenkezést nem észleltünk. Már 32 éve sürgetem a nyaralási pótlék ügyét is. Amikor június van, a pótlék kifizetésének ideje, újra és újra ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkaadók változatlan válaszaival: az állam még nem biztosította a pótlékra a keretet. Most már minden szereplőnek illene tudnia, hogy a pótlékra a munkaadónak kell elkülönítenie a pénzt. A dolgozók azonban már tudják, hogy a jogaik érvényesítésénél szívós kitartás nélkül a cégeknél csak ritkán lehet eredményt elérni, amiben kulcsfontosságú a munkáltató-munkavállaló-szakszervezet közötti viszony – mondta Bobovec Zdenka.