kele
perec1
garas1
64. évfolyam
26. szám
Megjelenés:
2020. 07. 02.
kiscim2620
 

Újabb elnöki megbízást kapott Režonja Slavko

sport mnz2420A Lendvai Körzeti Labdarúgószövetség hétfői tisztújító közgyűlésén Režonja Slavko újabb négyéves elnöki megbízást kapott, az alelnöki posztot Magdič Igor tölti be. A kiszámíthatatlan jövő ellenére a szövetség bizakodva várja a 2020/21-es idény beindítását.

A Nedelicán megtartott tisztújító közgyűlésen a jelenlévő 19 tag szinte hozzászólás nélkül elfogadta Režonja Slavko elnök és Žalik Danijel titkár elmúlt évi program- és pénzügyi beszámolóját, majd jóváhagyta az idei évi terveket. Az elnöki beszámolóban elhangzott, hogy a körzeti szövetség az elmúlt évben is követte a csúcsszervezet irányelveit. Elsősorban különböző foglalkozásokon keresztül a fiatalok minőségi képzésére törekedtek, ennek keretében 16 regionális fociközpontot szerveztek, ahol a tehetséges fiatalokkal szakemberek foglalkoztak. Emellett sikeres volt a „Labdarúgás mindenkinek” program is, amellyel a focit népszerűsítették a legkisebb korosztálytól a veteránokig, ezt a muravidéki régióban Rob Damir vezette. A lendvai szövetség égisze alatt eredményesen befejeződtek a felnőtt és korosztályos versenyek, a körzeti kupagyőztes a Nafta 1903 lett. Az elmúlt évben lebonyolították az újraindított Muravidéki Ligát, amelyet Rakicsán nyert. A ligából tavasszal kiesett Dobronak csapata, amely a vegyesen lakott területről az egyedüli volt a ligában, de a 11 csapatos lendvai körzeti liga bajnokaként most feljutott a hosszúfalui Olimpija.

A pénzügyeknél Žalik Danijel tikár 60.000 eurós költségvetésről számolt be, amelynek több mint 30.000 eurós tételét a csúcsszervezet biztosította a szövetség működésére és az utánpótlásprogramokra, 10.000 euró bevételt a körzeti tagegyesületek biztosítottak, többek közt rendezve az adósságokat is, valamint szponzori és más támogatásokból 5.000 euró folyt be a szövetség számlájára. A kiadások tavaly 58.000 eurót tettek ki.

A járványhelyzet miatt a 2020-as munkaév első fele nem a tervek szerint alakult, hiszen a 2019/20-as bajnokság tavaszi idényét lezárni kényszerültek, s a döntés értelmében nem hirdettek bajnokot. Az összes tavasszal tervezett korosztályos eseményt és programot is kénytelenek voltak lemondani.

 

 

A 2020/21-es idényben a lendvai szövetség átveszi a 2. keleti ifjúsági és serdülőliga vezetését. A lendvai körzeti ligában versenyző csapatokról viszont még nincs végleges döntés. Az egyik legnagyobb idei sikert a Nafta 1903 U15-ös csapata már elérte az szlovén keleti első ligába való feljutásával. Emellett viszont elhangzott, hogy az utánpótlás fejlődése érdekében megbeszélések folynak a muraszombati szövetséggel a korosztályos csapatok közös ligáinak a kialakításáról. 

Az ülésen Bukovec Miran, a labdarúgó-játékvezetők körzeti egyesületének képviselője felvetette, hogy komoly káderhiánnyal küzd az egyesület, és azt kérte a klubok képviselőitől, hogy segítsenek az új fiatal játékvezetők toborzásában.

A tisztújító közgyűlésen Režonja Slavko egyedüli elnökjelöltnek és Magdič Igor alelnökjelöltnek a tagok egyöntetű bizalmat szavaztak, a végrehjtóbizotságot Kotnjek Jožef, Penhofer Daniel, Perša Bruno, Pečelin Andrej, Stanič Živko, Ferenčak Branko és Kavaš Danilo alkotja, míg a felügyelőbizottsági feladatokat Oberstar Ivan elnök, Lukač Robert és Pozsgai Franc látja el.

 

Kisorsolták a kupaelődöntők párosításait

A Lendvai Körzeti Labdarúgószövetség közgyűlésén kisorsolták a 2020/21-es körzeti kupasorozat elődöntőjének párosításait. A sorsolás szerint a Nafta 1903 Hotizával, míg Nagypalina Odrijánccal csap össze, a mérkőzések időpontjairól később döntenek.

 

 

MCSi Design