kele
perec1
garas1
63. évfolyam
50. szám
Megjelenés:
2019. 12. 12.
kiscim5019
 

A kupagyőzelmet ismét a Nafta szerezte meg

kupa3119A Lendvai Körzeti Labdarúgószövetség kedden szervezte meg a körzeti kupasorozat döntőjét Odrijáncon, ahol a házigazda és a Nafta 1903 csapott össze. A harmadosztályú csapat jól állta a sarat az esélyesebb Nafta ellen, amely 4:0-ra, magabiztosan nyerte a találkozót és sorozatban negyedszer szerezte meg a kupát.

A kupadöntőn Odrijánc csapata nem tudott lépést tartani a több tartalékjátékossal pályára lépő Naftával, amely a bajnoki ütemre hangolódva tempós játékot diktált a mintegy 300 néző előtt kedden késő délután. Az első félidőben kétgólos előny szerzett a Nafta, majd a folytatásban duplázott.

Már a 3. percben Rebernik veszélyeztette jobb oldalról Farkaš hálóőr kapuját, majd hamarosan a fiatal Drk erős távoli lövése a keresztlécen csattant. Ezután egyoldalú játék volt látható a pályán és a 21. percig eseménytelenül csordogált a játék. Ekkor egy szöglet után a kapu előtti tömegben Bolla helyezkedett a legjobban és mintegy hat méterről a léc alá helyezett, megszerezve a Naftának a vezetést. A 33. percben nagyon szép akciót hajtott végre Vinko, aki kicselezte az ellenfél védelmét, a kapu elé beívelt labdájára pedig Pirtovšek érkezett, és laposan a kapu bal sarkába fejelt, kettőre növelve a Nafta előnyét. A pihenőig Tóth és Vinko is szalasztott el lehetőséget, a legígéretesebbet Szökrönyös hagyta ki, aki kicsit elkésett az egyik beívelésnél, az akciónál pedig a hazai kapus is jól reagált. A házigazda csapat az első félidőben a védelemre összpontosított és csak elvétve jutott a Nafta térfelére, komolyabb helyzetet viszont nem tudott kidolgozni.

A térfélcserét követően Sluka Marián vezetőedző négy cserét vetett be, pályára lépett Malešević, Zagorec, Živko és Bizjak, majd a mérkőzés végén Kirić is lehetőséget kapott. Továbbra is a Nafta játszott mezőnyfölényben, az első ígéretes helyzet Bizjak előtt adódott, de a fejese a kapus kezében kötött ki. A 64. percben a Nafta előnyét Tóth növelte, majd két perc múlva a kapu előtt Drk találta fel magát a legjobban, lapos lövése a kapus háta mögött landolt. Az első valamit érő helyzet a 82. percben adódott a hazaiak előtt, de a szépítés lehetőségével nem tudtak élni. Cigut kapus hálója a kupadöntőn érintetlen maradt, a Nafta pedig 4:0-s győzelmet aratott.

A Nafta kezdőcsapatát Cigut, Drk, Vinko, Bolla, Šeruga, Leuštek, Rebernik, Pirtovšek T., Tóth, Pirtovšek R. és Szökrönyös alkotta, a cserejátékosok Raduha, Malešević, Živko, Zagorec, Šupljika, Bizjak, és Kirić voltak. 

A magabiztos győzelem után a Nafta negyedik alkalommal emelhette magasba a kupagyőztesnek járó serleget, amelyet Režonja Slavko szövetségi elnök nyújtott át a csapatnak, aztán az igazi szívből jövő ünneplés következett.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben