kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Lekontrázták a támadó Naftát

nafta1721Szombat este idegenben lépett pályára a szlovén másodosztály 16. fordulójában a Nafta 1903 a Brežice otthonában, amely az úgynevezett bajnoki ág első mérkőzése volt. A lendvaiak a sérült Novinič és Drk nélkül 3:1-es vereséget szenvedtek. A Nafta támadó felfogására a házigazdák szervezett védekezéssel válaszoltak, és tíz perc alatt rögtön kétgólos előnyre tettek szert ellentámadásaikból. Elsőként Petric volt eredményes a harmadik percben a Nafta védelmi hibáját követően, majd hét perc múlva Beciri szökött meg a jobb oldalon és pontos lövéssel növelte csapata előnyét. A lendvaiaknak így futniuk kellett az eredmény után: a 13. percben Haljeta révén szépíteni is tudtak, ám ez végül nem lett elég. A félidő lefújása előtt a kapufát is eltalálták, így 2:1-es eredménnyel vonultak a szünetre.

A második játékrészben is nyomás alatt voltak a házigazdák, főleg az ő térfelükön zajlott a játék. A Nafta távoli lövésekkel is igyekezett meglepni a hazai kapust, sikertelenül. A 65. percben aztán szabadrúgásra került sor a vendégek kapuja közelében, és a beadást követően Martić tudott Raduha kapujába fejelni, ezzel beállítva a 3:1-es végeredményt. Bizjak és Haljeta is elpuskázták lehetőségeiket a meccs hajrájában, így pont nélkül tért haza Lendvára a Nafta. A következő fordulóban a Krško ellen lépnek pályára a bajnokságban.

 

Brežice – Nafta 1903 3:1 (2:1)

A mérkőzés helyszíne: Stadion Brežice

A nézők száma: 0

Játékvezetők: Kos Blaž, Todorović Nedeljko, Salkić Alen

Szövetségi ellenőr: Mužar Miroslav

Brežice: Kruljac, Urh, Kocjančič, Beciri (Vizlar 91.), Martić, Petric, Pajaziti (Pedanič 68.), Božič (Jurečič 72.), Sivonjić, Fejla, Škrbec; edző: –

Nafta 1903: Raduha, Pirtovšek R. (Pozsgai 82.), Bolla, Haljeta, Bizjak, Oštrek, Körmendi (Židan 67.), Szabó, Živko, Rebernik, Meshack (Vinko 67.); edző: Dončić Dejan

Gólszerző: Petric (3.), Beciri (10.), Martić (65.); Haljeta (15.)

Sárga lap: Božič, Škrbec, Martić; Oštrek

Piros lap:

 

 

MCSi Design