kele
perec1
garas1
65. évfolyam
16. szám
Megjelenés:
2021. 04. 22.
kiscim1621
 

Sportmix - hírek röviden

sport tollas1121Hac Györkös országos bajnok lett

Március 13-án országos U19-es tollaslabda-bajnokság zajlott Ljubljanában, amelyen a lendvai Mladost Tollaslabdaklub két versenyzője, Tibaut Žiga és Hac Györkös Anel is részt vett. Utóbbi Koroša Markkal a döntőig menetelt, ahol azt megnyerve országos bajnok lett párosban.

SoPe

 

Nagyarányú Nafta-siker

Március 10-én a Nafta felkészülési mérkőzést játszott Muraszerdahelyen: Rudar Mursko Središče – Nafta 1903 2:5 (1:2). Dončić edző sérülések miatt nem számíthatott néhány játékosára, a házigazdáknál viszont néhány ismerős arc is volt, hiszen Vaš és Zelko is a horvát csapatot erősíti. Az első gólt Haljeta szerezte az 5. percben, majd a következő percben már kiegyenlített az ellenfél, ám Haljeta még az első játékrészben duplázni tudott, így a félidei eredmény 1:2 lett. A fordulás után a muraszerdahelyi csapat ritkán ment át a Nafta térfelére, a 61. percben azonban mégis egyenlíteni tudtak büntetőből. Negyed óra múlva Oštrek is tizenegyest rúghatott, így visszaszerezte a vendégelőnyt, majd Szabó, illetve Pirtovšek R. fejeseivel 2:5 lett a végeredmény.

F.h.m.

 

Vereséggel rajtolt a Muránia

3:0-ás idegenbeli vereséggel kezdte az újraindult másodosztályú bajnokságot a Lendvai Murőnia női röplabdaklub a KLS Ljubno ellen. A savinjai csapat főleg az első szettben dominált, amelyet 25:9-re nyert meg. A Muránia, amelyben Čiček Eva feladó serülés miatt nem játszott, a második és a harmadik szettben jobban helytállt, és „csak” 25:19, valamint 25:17 arányban veszítette el azokat. Todorović Spasoje edző szerint a játék elején látszott a hosszú, közel 4 hónap óta tartó szünet. A második és harmadik szettben már jobban ment a csapat játéka, de tapasztalható volt, hogy a felkészülési időszak alatt nem tudtak barátságos mérkőzéseket játszani. Az első szettben gondot okozott a házigazda kicsi és rosszul kivilágított tornaterme is. Az edző szerint folytatásban javítani tudott a Muránia, stabilabb lett a játék, jobb volt a szerválás, a fogadás, de egy-két játékvezetői döntés segítségével végül a Ljubno számára jött ki jobban a mérkőzés. Čiček Eva feladót szombaton Kostric Zala helyettesítette, aki jól végezte el feladatát. Az edző szerint összességében korrekten lejátszották a mérkőzést, örül, hogy túlvannak az első fordulón, most pedig reméli, hogy jól fel tudnak készülni az előttük álló időszakra. Todorović szombaton mind a 10 jelenlévő játékosnak lehetőséget adott. A csapat most a szombati első hazai mérkőzésére készül, amikor is Prevalje csapatát fogadják.

Szabó Rudolf

 

Magabiztos tavaszi rajt

Nagyarányú, 6:0-ás győzelemmel kezdte meg a tavaszi idényt vasárnap a ŽNK Pomurje Beltinci a szlovén női labdarúgó elsőosztályban idegenben a Radomlje ellen. A listavezető, amely 11 kör után még nem vesztett pontot, a Radomlje ellen mindkét félidőben három gólt szerzett. Korošec Kaja kétszer volt sikeres, míg Zajmi Luana, Sok Ines, Kolbl Špela és Kajzba Nina egyszer talált a házigazdák kapujába.

Bauer Sandi vezetőedző szerint egészségesen, jól felkészülten utaztak el a vendégszereplésre. Az ellenfél egy komolyabb helyzetet sem tudott kijátszani magának. Már egy ideje komoly erőssége a csapatnak, mondja az edző, hogy sok gólveszélyes játékosuk van, így az ellenfélnek sok játékosra kell egyszerre figyelnie, hiszen több pozícióból tudnak gólt szerezni. A játék, a taktika szempontjából még csak az út elején jár a csapat, amely augusztusra készül, a Bajnokok Ligája selejtezőire, ugyanis a bajnokság jóformán már eldőlt. Ami a hiányosságokat illeti, még mindig sok a kihasználatlan helyzet és még sokat kell gyakorolniuk a labda nélküli játékot, teszi hozzá Bauer. A téli szünet alatt elhagyta a bajnokot a liga valaha volt legjobb csatára, Tibaut Tjaša, aki befejezte pályafutását.

Szabó Rudolf

 

Taroltak a dobronaki lövészlányok

Múlt hétvégén kezdetét vette az országos ifjúsági sportlövészeti első liga, amelyben a lendvai, a dobronaki, valamint a petesházi klub is érdekelt. A férfiak és a nők egyéniben külön-külön versenyeztek, ám csapatként vegyesen osztályozták őket. A petesházi Coal lövésze, Galambos Milán a 26., a lendvaiak versenyzője, Mihajlovič Krpan Tine pedig egyéni légpuska számban 73 versenyző közül 48. lett. Valamivel jobban teljesítettek a dobronaki lányok. Légpuska egyéniben Bakan Urisk Lena 6., Bakan Urisk Lara 11., Vuk Nika 15., Podgoršek Laura pedig 38. lett a 60 versenyző közül. Ezzel a teljesítményükkel a vegyes csoportok tabelláján a dobronaki Jezero Lövészegyesület a 24 csapat közül a kitűnő 5. helyen végzett, ha pedig a lányokat külön számolnák, az ország második legjobb lánycsapata lennének.

SoPe

 

 

MCSi Design