kele
perec1
garas1
64. évfolyam
37. szám
Megjelenés:
2020. 09. 17.
kiscim3720
 

Összetartozunk

Szlovénia elsőként hirdette meg a járványhelyzet végét. Köszönhető ez a hatékony intézkedéseknek, de elsősorban az állampolgárok fegyelmezett magatartásának. Az országgyűlésben három, úgynevezett koronacsomagot fogadtunk el, amelyek a gazdaság talpra állítását hivatottak elősegíteni. A harmadik kifejezetten a turizmus újraélesztéséről szól. A kormány javaslatára a támogatásnak olyan módját fogadtuk el a parlamentben, hogy minden 18 évnél idősebb, március 12-ei dátummal állandó lakhellyel rendelkező állampolgár 200, a 18 év alattiak pedig 50 eurós turisztikai utalványt kapnak, amelyet Szlovéniában lehet beváltani szállásra és reggelire. A kérdésről minden információ az adóhivatal oldalán olvasható – egyelőre csak szlovén és angol nyelven. Képviselőtársammal jeleztük a hatóságok felé, hogy magyar, illetve olasz nyelven is várjuk az információk hozzáférhetőségét.

Június 4-ére a Muravidéken méltóképpen emlékeztünk. A járványhelyzet miatt elmaradt a Kárpát-medencei összejövetel, de a Barátság Parkban elültetett fa hűen szimbolizálja, hogy itt vertünk gyökeret, s itt, a Muravidéken szeretnénk a jövőben is megélni magyarságunkat. Ebben kérjük mindkét kormány támogatását. Az elültetett fa mellett felállított emléktábla az „Összetartozunk” felirattal pedig egyrészt a magyarok összetartozását jelzi a Kárpát-medencében, másrészt pedig értelmezhető úgy is, hogy itt, a nemzetiségileg és vallásilag vegyesen lakott Muravidéken mind összetartozunk.

Az összetartozás ereje mutatkozott meg a hétvégén a Vajdaságban is, ahol a Pásztor István által vezetett VMSZ történelmi eredményt ért el, biztosítva ezzel a még hatékonyabb magyar képviseletet Szerbiában. Az eredményhez gratulálok, sok sikert és jó munkát, jó együttműködést kívánva!

Szlovénia és Magyarország fontos gazdasági és politikai partnerei egymásnak. Ez Szijjártó Péter és Anže Logar külügyminiszterek találkozóján is bebizonyosodott, a kapcsolatok pedig tovább erősödhetnek június elején, hiszen Áder János fogadja Budapesten kollégáját, Borut Pahort, de egy erős szlovén gazdasági delegáció is érkezik Budapestre, többek közt Aleksandra Pivec mezőgazdasági és Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter részvételével.

Az elmúlt és a következő hetek legnagyobb kihívásával zárom soraimat. Natalija Gorščak, a Szlovén RTV tévéigazgatója továbbra sem hajlandó visszahelyezni tartós jelleggel a lendvai tévéstúdió által készített adásokat az 1-es csatornára. Pedig összefogtunk mindannyian a Muravidéken, a nemzetiséggel foglalkozó ljubljanai intézmények viszont mélyen hallgatnak. A témára a Nemzetiségi Bizottságot is összehívtam. Bízom abban, hogy érveinkkel sikerül meggyőznünk a médiavezetőt, hiszen a törekvéseivel gyakorlatilag egyedül van.

 

 

 

MCSi Design