kele
perec1
garas1
64. évfolyam
47. szám
Megjelenés:
2020. 11. 26.
kiscim4720
 

Épül a Korai Fejlesztő Központ

radamos4620Jó egy hónappal a kivitelezési szerződés aláírása után a hét elején Radamosban elkezdődtek a munkálatok a Korai Fejlesztő Központ építésén. Több mint 600 ezer eurós értékével az objektum az MMÖNK eddigi legnagyobb beruházása lesz.

A Korai Fejlesztő Központ a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásával épül, amely jelenleg a legnagyobb költségvetésű külhoni program. Az első ütemben, 2017-től a Muravidéken is óvodafelújítások, játszóterek, magyar sarkok kialakítása, illetve gyermekfoglalkozások történtek, a második ütemben pedig a Korai Fejlesztő Központ kerül megépítésre. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség )MMÖNK még 2018-ban hozta meg a döntést, hogy létesítmény Radamosban épül, majd hamarosan megvásárolt egy régebbi házat a hozzá tartozó telekkel, melyhez 2019 júniusában Lendva Község ingyen és bérmentve átruházta az épület körül a tulajdonában lévő négy telek tulajdonjogát is, amivel összesen 32 ár használati terület áll rendelkezésre.

 

 

A projektet az első körben szélesebb keretek között képzelték el (a korai fejlesztési programok mellett erdei iskolák szervezése, szálláshelyek…), de a terebélyesedő költségek miatt módosították a terveket. A minél hasznosabb tartalmak keresése után végül egy egészségügyi családközpont kap otthont Radamosban, amely a generációk közötti párbeszéd helye is lesz, de még mindig leginkább a legkisebbeknek szerveznek majd különböző tevékenységeket, remélhetőleg egy szlovén–magyar pilótaprojekt keretében is.

Az új épület tervét az odrijánci Atrij tervezőirodában dolgozták ki. A közbeszerzési eljáráson a kivitelezési munkálatokat a lendvai Legartis építőipari vállalat nyerte el, a szerződést október 5-én írta alá Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke és Hozjan Matjaž, a Legartis igazgatója.

A munkálatok a hét elején a régi épület lebontásával és a terület rendezésével elkezdődtek. Az új létesítményt várhatóan jövő év szeptemberig adják át.

 

 

MCSi Design