Támogatáshoz jutott a 113 forrásfüggő is

  • Nyomtatás
  • profut34202Augusztus 20-án Dobronakon sajtótájékoztatón jelentette be Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke és Berden Márió, a ProFutura Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet igazgatója, hogy a magyar kormány biztosította a mintegy 1,6 millió euró plusz pályázati keretet a forrásfüggő gazdaságfejlesztési beruházásokra.

    Így a 113 muravidéki forrásfüggő igénylő is megvalósíthatja a tavaly júniusi pályázatra benyújtott és pozitívan értékelt – de akkor forrás hiányában elhalasztott – gazdaságfejlesztési tervét. A szerződéseket – tekintettel a járványhelyzetre – most csak a ProFutura székhelyén lehetett aláírni Lendván. Az elnyert támogatásokat a kedvezményezettek szinte mindegyike eszközbeszerzésre fordítja a gazdasági és a mezőgazdasági szektorban. A projekt megvalósításának határideje november 30-a.  

    – A járvány ellenére, mely számos nehézséget és fennakadást okozott a gazdaságban és a pénzügyekben, a magyar kormány és a ProFutura a forrásfüggő pályázatokra – mint ahogy megígérte – biztosította a fedezetet – emelte ki Horváth Ferenc. – Ezért köszönet jár Orbán Viktor miniszterelnöknek és Szijjártó Péter külügyminiszternek. Az MMÖNK továbbra is támogatni kívánja azokat, akik a jövőjüket a Muravidéken a vállalkozói szférában, a gazdaságban, a mezőgazdaságban és a turizmusban látják. A pályáztatás folytatásáról már tárgyalunk a magyar külügyminisztériummal – mondta az elnök.

    Berden Márió, a ProFutura igazgatója a most véglegessé vált 3. pályázati kör statisztikáját összefoglalva elmondta: a kiíráson 332 pályázó vált támogatásra jogosulttá – 274 a mezőgazdaság és 59 a vállalkozások terén –, a projektek összértéke 4,6 millió euró volt. A legtöbb pontot elért 219 projekt idén július végén sikeresen lezárult és több 2,9 millió euró került kifizetésre. A magyar kormány által most biztosított 1,6 millió euró biztosította a pályázati körben nyertes összes igény támogatását.