kele
perec1
garas1
64. évfolyam
31. szám
Megjelenés:
2020. 08. 06.
kiscim3120
 

Év végéig a Szlovén TV 1-es csatornáján

rtv28201A lendvai TV-stúdió magyar nyelvű adásai az év végéig a Szlovén TV 1-csatornáján, a megszokott délutáni időpontban lesznek láthatók – közölte Natalija Gorščak, a közszolgálati TV igazgatója a lendvai stúdióval. A hír a Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorainak Programbizottságának hétfői ülésén hangzott el.

A magyar nyelvű tévéműsoroknak a Szlovén TV 1-csatornájára való visszahelyezése ügyében a nemzetiség összefogása és a parlamenti nemzetiségi bizottság törekvése – egyelőre – eredményt hozott. Egyelőre, mert a jövő évre vonatkozóan, az új műsorrács esetében még nincs semmi biztosíték arra, hogy ez így is marad. Különösen, ha módosítások nélkül hatályba lép a szlovén kormány által benyújtott három médiatörvény – hangzott el a programbizottság ülésén a tagok és a magyar műsorok stúdiójának vezetősége részéről.

rtv28202Elmaradást mutatott ki a nemzetiségi RTV-programbizottság elé terjesztett féléves program- és gyártási terv megvalósítási beszámolója. Ennek oka a járványhelyzet volt, hiszen a megváltozott körülmények, a bevezetett korlátozások nagyon megnehezítették vagy ellehetetlenítették a tévé- és rádióműsorok készítését, a rádió informatív műsorainak aránya viszont 60 százalékkal nőtt. A tévénél a rendkívüli helyzet miatt a tervezett 101 adásból 92 ment le premiervetítésben. Emiatt a magyar nyelvű RTV-műsorok program-, gyártási és pénzügyi terve esetében módosítás elfogadására volt szükség. Az idei második félévre a tervezett műsorok megmaradnak, ezeket a pénzügyi terv is követni tudja. A beterjesztett beszámolókat a programbizottság tagjai elfogadták.

Videókonferencián keresztül bekapcsolódott az ülésbe Igor Kadunc, az RTV vezérigazgatója is, aki figyelmeztetett a kormány által javasolt médiacsomag (médiatörvény, RTV-törvény, az STA hírügynökségre vonatkozó törvény) elfogadásának lehetséges következményeire pénzügyi, szervezettségi és tartalmi szempontból is.

Ilinka Todorovska, a tévénézők és rádióhallgatók biztosa pedig elmondta, hogy a nemzetiségi műsorokra az év első félévében nem érkezett észrevétel, megjegyzés.

 

 

MCSi Design