kele
perec1
garas1
64. évfolyam
37. szám
Megjelenés:
2020. 09. 17.
kiscim3720
 

A Kézművességek Házában lesz a székhelyük

dobr monk2120A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) Tanácsa múlt heti ülésén elfogadta a közösség 2019-es zárszámadását és döntött arról, hogy a közösség székhelyét Dobronak Község épületéből átviszi a Kézművességek Házába.

A DKMÖNK tavaly 152,7 ezer euróval gazdálkodott, a tervezett programokat teljes egészében megvalósították, az ellenőrzőbizottság az ügyviteli beszámolót pozitívan véleményezte. Ezen információk birtokában és a zárszámadás részletes bemutatása után a tanács egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

A továbbiakban megtárgyalták a „Muravidéken magyarul” nemzetiségi ösztöndíjprogram-kezdeményezést, melyhez szintén egyhangú támogatásukat adták. A vita során viszont kifejtették, hogy az általános és középiskolások támogatása mellett úgynevezett nemzetiségi káderösztöndíjakban is szükséges gondolkodni, hiszen több szakmai szférában káderhiánnyal szembesül a nemzetiség. Felvetődtek a támogatásra jogosulti körének kritériumai is, többek szerint elsősorban a muravidéki magyarokat kellene támogatni.  

 

 

A tanács döntött arról is, hogy a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség székhelyét és ezzel az irodáját is, mely most a község épületében van, áthozza a helyi magyarság épületébe, a Dobronoki György-házba, illetve a Kézművességek Házába. A közeljövőben elindítják a szükséges hivatalos folyamatokat.  

 

 

MCSi Design