kele
perec1
garas1
62. évfolyam
21. szám
Lendva 
2018. 05. 24.
kiscim2118
 

Megvalósították a 2017-re kitűzött célokat

rtv07181Megtartotta soros ülését a múlt héten a Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorainak Programbizottsága. A két elektronikus médium teljes egészében megvalósította a 2017-es műsorok program- és gyártási tervét. A rádió 60., a tévé 40. jubileumi ünnepi rendezvényét őszre tervezik.
Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar nyelvű műsorokért felelős helyettese elégedettséggel állapította meg, hogy a Magyar Műsorok Stúdiója teljes egészében megvalósította az összes tervezett műsort.
– A 2016-os évhez viszonyítva személyzeti és pénzügyi téren tavaly nem történt változás, pontosabban a költségvetés variábilis részén volt ez így, amire nekünk hatásunk van. Igaz, hogy az RTV-n belül túlléptük a bérek költségvetési tételét, de ennek oka a hibás számítások voltak az illetékesek részéről az egyes egységekre vonatkozólag – mondta Zver Ilona.
rtv07182Végi József, a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője beszámolt arról, hogy a tavalyi munkaprogram alapján mintegy 2.200 adást készítettek. Mint modnta, a karácsonyi és a szilveszteri adások is elnyerték a hallgatók tetszését. A digitális műsorszórásra, illetve ennek rádióvételére pedig az RTV vezetőségével a legjobb megoldást keresik. Az analóg sugárzás 2027-ben szűnik meg.
A lendvai tévéstúdióban is a jóváhagyott terv szerint valósították meg a programot, és heti négy 30 perces magyar nyelvű tévéműsort gyártottak. Magyar Lovrič Mirjana, a tévéműsorok felelős szerkesztője elmondta, hogy a Pataki Kálmánról szóló dokumentum-játékfilmjük a Kós Károly Filmfesztiválon díjazott film lett. A programtanács a beszámolókat elfogadta.
A magyar nyelvű rádió- és tévéműsorok programbizottsága tavaly négy ülést tartott és húsz határozatot fogadott el.
 
 
Baškovič megelőzte Dorát
 
rtv baskovic0718Az RTV Programtanácsának elnöke 15 támogatói szavazattal ismét Baškovič Ciril lett, aki négy szavazattal kapott többet, mint az ellenjelölt, Dora Marjan. A 29 tagú tanácsból 28-an voksoltak, két szavazat érvénytelen volt. Baškovič az előző mandátumban tavaly szeptemberig már vezette az RTV programtanácsát.
MCSi Design