kiscim1618
 

Szlovéniában is elkezdődött a Minority SafePack kampánya

safepack50171Az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) néhány évvel ezelőtt kezdte meg a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés előkészítését, amelynek uniós tárgyalásához egymillió aláírásra van szükség. A szervezők jelenleg 350 ezer aláírásnál tartanak. A polgári kezdeményezés szlovéniai kampánykezdéséről Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke tartott sajtótájékoztatót hétfőn a lendvai Bánffy Központban.
A FUEN Európa teljes területén kampányt indított a szolidaritásra épülő kisebbségi rendszer támogatása, az úgynevezett Minority SafePack elfogadása érdekében. Eddig az őshonos nemzeti kisebbségek ügye az unióban kizárólag nemzeti hatáskörbe tartozott, míg a cél az, hogy európai szintű kisebbségvédelmi kerettörvény jöjjön létre – fejtette ki a lendvai Bánffy Központban megszervezett sajtótájékoztatón Horváth Ferenc, az MMNÖNK elnöke. Hozzátette, a jelenlegi felfogással mi, kisebbségiek nem tudunk egyetérteni, hiszen számos sokkal kisebb jelentőségű ügyben van uniós szintű rendelkezés, míg a 10 millió főt alkotó uniós kissebségiek jogai terén csak a nemzetállamok rendelkeznek. „Már 2013-ban több kisebbségi szervezetnek, köztük a romániai RMDSZ-nek volt ilyen kezdeményezése, de akkor Brüsszelben olyan döntés született, nem tárgyalják a témakört uniós szinten. Ezután az RMDSZ a FUEN segítségével jogi útra terelte az ügyet és sikert értek el, az elsődlegesen felvázolt polgári kezdeményezés 11 pontjából nyolcat tárgyal az unió, amennyiben a kezdeményezőknek egymillió aláírást sikerül összegyűjteni” – hangsúlyozta a muravidéki csúcsszervezet elnöke. A Minority SafePack az európai nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelmét és népszerűsítését célzó intézkedéseket és jogszabályokat tartalmaz, s a polgári kezdeményezés támogatásaként december elejéig 350 ezer aláírást sikerült összegyűjteni, ennek zömét Erdélyben. Az aláírásgyűjtés április elejéig tart.
safepack50172A szlovéniai aláírásgyűjtés kampányát hivatalosan hétfőn indította útjára Horváth Ferenc, és egyben kifejtette: Vincze Lóránt, a FUEN elnöke szeptemberi látogatása során találkozott a szlovén országgyűlés elnökével, Milan Brglezzel, aki biztosította támogatásáról. A Szlovéniára kiszabott kvóta hatezer aláírás, amit nem lesz könnyű összegyűjteni, de az ügy a szlovén államnak is fontos lehet, hiszen a határon túli szlovén kisebbségeket is pozitívan érintheti a kezdeményezés törvényre emelése. Éppen ezért az elnök szerint a karintiai szlovén kisebbséggel együtt közös ljubljanai aláírásgyűjtés szervezését is tervbe vették. Kifejezte reményét, nem csak a kisebbségiek, hanem a többségi nemzet képviselői is nagy számban támogatják majd a Minority SafePack kezdeményezést.
Ahogy az MMÖNK elnöke elmondta, a kezdeményezést támogató aláírásokat a Bánffy Központban, illetve az MNMI által szervezett rendezvényeken is gyűjtik. Támogatását bárki leadhatja az interneten is, a http://www.minority-safepack.eu/ címen, ahol nagyjából egy-két perces procedúrára lesz csak szükség.
MCSi Design