kele
perec1
garas1
65. évfolyam
25. szám
Megjelenés:
2021. 06. 24.
kiscim2521
 

Összeférhetetlen vagy sem?

magyar2021A korrupció elleni bizottság (KPK) május 11-én az illetékes törvény alapján nyilvánosságra hozta döntését, miszerint Magyar Janez Lendva községi polgármesteri tisztsége összeférhetetlen az LKMNÖK tanácstagi tisztségével. A polgármester tévesnek tartja a döntést.

A KPK bejelentés alapján 2020 során indított eljárást a felvezetésben említett tisztségek összeférhetetlenségéről. Az integritásról szóló és korrupció elleni törvény szerint a hivatásos tisztségviselő (polgármester) nem igazgathat, nem ellenőrizhet és nem képviselhet gazdasági társaságokat, gazdasági érdekszövetségeket, szövetkezeteket, közintézeteket, közalapokat, közügynökségeket és egyéb jogi személyeket, nem lehet tag sem ezekben, kivéve az egyesületeket, intézményeket és politikai pártokat. A KPK szerint a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) a nemzetiségi önkormányzati közösségekről szóló törvény alapján közjogi személy. Emiatt a KPK még 2020 novemberében figyelmeztette Magyar Janez polgármestert, illetve felszólította, hogy három hónapon belül mondjon le az egyik tisztségéről. A bizottság a határidő letelte után információt kért az LKMNÖK hivatalától, amelyből kiderült, hogy Magyar Janez még mindig betölti mindkettő tisztséget, ezért az illetékes törvény szerint nyilvánosságra hozta, vagyis feltöltötte a KPK weblapjára az ügyre vonatkozó dokumentációt.

Magyar Janez polgármester a Népújságnak többszöri megkeresésünkre sem nyilatkozott, értesüléseink szerint azonban a polgármester nem ért egyet a KPK véleményével, nem érti ugyanis, hogy miben jelent korrupciós veszélyt a két tisztség betöltése. Véleménye szerint a község és a magyar önkormányzat költségvetései teljesen függetlenek egymástól, mellesleg a KPK által kidolgozott összeférhetetlenségi táblázat szerint sem összeférhetetlen a két tisztség. Emellett a magyar önkormányzat nem egyszerű közjogi személy, és véleménye szerint besorolható a kivételek közé is, ugyanis pozitív diszkriminációról van szó, és az alkotmány szerint mindenkinek megvan a joga, hogy válasszon és megválasszák. Amennyiben a KPK véleménye érvényesülne, egy polgármester nem is indulhatna a nemzetiségi választásokon, ez pedig egyértelműen alkotmányellenes lenne. A polgármester szerint tehát a bizottság sajátságos és szűk módon magyarázza a törvényeket, és véleménye szerint egyértelműen politikai ellehetetlenítésről beszélhetünk.  

 

 

MCSi Design