kele
perec1
garas1
65. évfolyam
3. szám
Megjelenés:
2021. 01. 21.
kiscim0321
 

Nem drágulnak a szolgáltatások   

dobrkozs51202Dobronak Község Tanácsa az online térben megtartott múltheti ülésén több, a lakosságot közvetlenül érintő döntést hozott. Az óvodai szolgáltatás gazdasági ára mellett a helyhasználati illeték, a nonprofit lakások bére, a házi gondozás óradíjának összege, valamint a szennyvízelvezetés és -tisztítás költségeinek társfinanszírozása is terítéken volt.

Az ülést vezető alpolgármester, Gavrič Bojan elsőként a Saubermacher Komunala vállalat igazgatójának adta át a szót. Dervarič Drago igazgató szólt a hulladékszelektálás elemzésének eredményéről, illetve a vállalat által javasolt jövő évi hulladékszállítási tervről is, amelyben az a javaslatuk, hogy a vegyes hulladékot tároló kukákat az eddigi 17 alkalom helyett csak 13 alakalommal szállítanák el – ahogy ez általában más községekben történik, emellett pedig az üveghulladékot is a házaktól szállítanák el. Az említett elemzés szerint ugyanis minden szinten nő a községben összegyűjtött hulladékmennyiség, a legnagyobb problémát pedig az okozza, hogy a vegyes hulladék közé jó 30 százalékban nem oda illő, általában biológiai hulladék kerül, vagyis ha megfelelő módon szelektálna a lakosság, akkor a vegyes hulladék 13 alkalommal végzett elszállítása is elegendő lenne. A tanácstagok közül többen felszólaltak a tervezett csökkentés ellen, véleményük szerint így még több illegális szemétlerakó létesülne a környéken – ez újra probléma lett – és még több szemetet égetnének el az emberek a fűtőberendezéseikben. Többek szerint a kevesebb szolgáltatást árcsökkenésnek is követnie kellene. A tanács végül elfogadta a vállalat beszámolóját és a hulladékszállítási tervet is, amelyben minden maradt a régiben. A csökkentett hulladékszállítás lehetőségét a következő év őszén újra megfontolják.

dobrkozs51201A folytatásban a tanács megerősítette Jaklin Damjan nagypalinai és Magyar János lendvai polgármesterek kinevezését a Muravidéki Fejlesztési Régió Tanácsába, ahol a Lendvai Közigazgatási Egység községeinek érdekeit képviselik majd.

A tanács első olvasatban elfogadta a tűzoltói közszolgálatról szóló szabályrendeletet, amely megteremti a tűzoltóság működésének alapjait, rendezi a viszonyokat az egyesületek és a szövetségek között. A rendelet a község honlapján közvitára kerül, majd a közeljövőben újra a tanács dönt az elfogadásáról.

A tanács a dobronaki óvoda javaslatára a jelenlegi szinten hagyta az óvodai szolgáltatások gazdasági árát, illetve hasonló döntést hozott a nonprofit lakások bérét illetően is, mely az érték négy százalékát teszi ki. A szennyvízelvezetés és a szennyvíztisztítás illetékének támogatása is marad a tavalyi szinten, az elsőt 35, míg a másodikat 40 százalékban a község fizeti. Változatlan marad a helyhasználati illeték is. A tanács a szociális központ javaslatára módosított a házi gondozás óradíján, ezt hétköznapra 18 euróban, míg hétvégére 19 euróban határozták meg. A község a költségek felét állja.  

A tanács emellett módosította az ösztöndíjazási szabályzatot is, eszerint 70-ről 80 euróra emelték az alapösztöndíjat. Kardinar Marjan polgármester újra felvetette a községi és a nemzetiségi ösztöndíjalapok egyesítését és közös tőkeerősítését, de ezt a magyarajkú tanácstagok visszautasították. Végül abban maradtak, a kérdéssel egy soron következő ülésen foglalkoznak külön napirendi pont alatt.

 

 

MCSi Design