kele
perec1
garas1
64. évfolyam
37. szám
Megjelenés:
2020. 09. 17.
kiscim3720
 

Egy szösszenet a szeretetről

dragosic2220Dragosics Mária felsőlakosi nyugalmazott tanítónő és unokája, a 2. osztályos kisiskolás Dragosics Iva hűséges olvasónk, valamint a Kelepelő gyermekújság talán legrendszeresebb tudósítói. Ivát és a nagymamáját a véletlen furcsa, de annál szebb játékának köszönhetően éppen egy különleges napon, Iva 8. születésnapján látogattuk meg.

A születésnapos kislány sokat mesélt, beavatott a kis világába, mi pedig a nagymama által beleláthattunk a kettejük közti szoros és megható kapcsolatba.

Hárman ülünk az asztalnál, kávéscsésze van előttünk, kakaós és bodzás sütemény illatozik. – Mi így szoktunk kávézni – mondja mosolyogva Mária, majd tölt nekem és magának az illatos feketéből. Ivának egy másik kancsóért nyúl. – Ez az te kávéd – mosolyog a kislányra kedvesen, és kakaó kerül a csészébe. – Az unokám hetente kétszer jön hozzám, én szoktam elvinni balettre. Ilyenkor először leülünk, és mint a felnőttek, kávé mellett megbeszéljük, hogy milyen napunk volt. Majd jöhet a többi program – mondja Mária, és unokája is egészen felnőttesen bekapcsolódik a beszélgetésbe: – Elmesélem a mamának, hogy mi volt az iskolában, megmutatom, mit tanultam, mit rajzoltam. Szoktunk sétálni vagy játszunk az udvaron. Én nagyon szeretek itt lenni – mondja, majd egy nagy levegővétel után előbújuk a nyolcéves, és szinte egy szusszal folytatja: – Nagyon szeretem a természetet, a kedvenc színem is a zöld. És imádom az állatokat. A mamának vannak cicái, mindegyiket elneveztem. Lehet, hogy állatorvos leszek. De az biztos, hogy egy lombházban szeretnék lakni – sorolja Iva, aki mindent el szeretne mesélni most azonnal. A nagymama mindvégig türelmesen hallgatja, csüng unokája minden szaván. Mosolyogva összenézünk Máriával, majd megkérdezem: – Ő a mama szeme fénye, aki bearanyozza a mindennapjait, jól gondolom? –  Bizony így van. Három unokám van, kettő már felnőtt, természetesen értük is odavagyok, de nekik már megvan a saját életük, dolgoznak. Iva kicsit később érkezett meg a családunkba, de éppen jókor küldte az ég. A férjemet 2011-ben vesztettem el, bánatomra igazi gyógyír volt a kislány születése. Iva az, aki életet hozott a házba és visszaadta az életkedvemet – mondja meghatódva.

 

 

A nagymama és a kisunoka között nagyon szoros a kapcsolat. A mama szívén viseli a kislány fejlődését, őrzi az összes rajzát a kezdetleges firkáktól a saját versekig. Ő ismertette meg a kislányt a Kelepelővel is. A mamához jár a Népújság, és amikor Iva eljön hozzá, előveszik a színes gyermekmagazint és együtt átlapozzák, természetesen kávézás közben. Iva pedig nem csak olvassa, de rendszeresen ír, rajzol nekünk, amit vagy a nagymama, vagy az iskolából a tanítónő küld el szerkesztőségünkbe. – Nagyon szeretem a Kelepelőt és örülök, amikor bekerül a rajzom – mondja a kislány. – Mindig kiolvasom az egész újságot, elejétől a végéig. Tetszenek a rajzok és a feladatok is, és a mesét is mindig elolvasom. A Kelepelőt az ágyam mellé szoktam tenni, a kisaszatalomra, és a mesét az apukámnak szoktam felolvasni belőle lefekvés előtt – mondja Iva hamiskásan a mamára nézve, aztán nagyot nevetnek. – No, mondd csak el! – biztatja a mama az unokáját, hiszen tudja, mire gondol. – Mivel már „nagy” vagyok – kezdi a kislány –, ezért esténként már én olvasok a szüleimnek. És előfordul, hogy én altalom el apát – nevetnek fel újra.

A beszélgetésünk nagyon jó hangulatban folytatódott. Sok mindent megtudtam Iváról, mit szeret játszani, hogy viselte az elmúlt heteket, amikor nem találkozhatott a barátokkal, és hogy milyen kalandok történnek vele és a mamával. Hiszen a mama bármire rávehető. Mária pedig meghallgatja, támogatja unokáját, ő a kislány titkainak őrzője, akivel bármiről lehet beszélgetni. Boldogan elkíséri unokáját a szavalóversenyre, a balettfellépésekre és buzdítja, dicséri. Iva szerencsés, Mária pedig boldog. – Tanárnő voltam, nagyon szerettem a hivatásomat. Talán ezért is érdekel túlzottan az unokám fejlődése. Tizenöt évig tanítottam harmadikosokat, aztán húsz évig elsősöket. Hatalmas öröm volt a kis nebulók fejlődését látni, ahogy szeptemberben még csak a betűkkel ismerkedtek, év végére pedig már írtak, olvastak. Azt élveztem a legjobban, amikor felfedeztem a gyerekekben rejlő tehetséget. Végtelenül boldoggá tesz, hogy az unokám ennyire érdeklődő, szorgalmas és tehetséges. De hát minden nagymama így van ezzel – mosolyog Mária. – Én úgy látom, hogy a mai gyerekek különben is nagyon jó felfogásúak. Gazdag szókincsük van, az ember néha csak ámul-bámul, hogyan társalognak. A tanterv is előrehaladott, modern és jól kidolgozott. Olyan jó látni, hogy ezeknek a mai gyerekeknek ilyen boldog a gyermekkoruk és ennyi lehetőségük van a kibontakozásra. Iva most szeretne a zeneiskolába beiratkozni, fuvolázni tanulni, verseket költ és mindenfélét megtervez. Azt hiszem, a Dragosics papától örökölte ezeket a dolgokat – mondja kedvesen Mária. Iva visszamosolyog, aztán vállat von és egy pillanat alatt témát vált, és inkább arról próbálja meggyőzni a mamáját, hogy hétvégére emeletes tortát készítsen neki, virágokkal, ha lehet, zöld színben, mert ugye az a kedvenc színe...

 

 

 

MCSi Design