Közös intézményi bemutatkozás

  • Nyomtatás
  • fedel3621Lendva Község a Mercator bevásárlóközpont melletti parkolóban felállított rendezvénysátorban az Együtt egy fedél alatt elnevezésű kezdeményezés keretében szeptember 2-án lehetőséget a nyújtott a községben működő intézmények, intézetek és szervezetek bemutatkozására. Az eseményen a 17 meghívott intézményből 14 vett részt, bemutatva tevékenységüket, szolgáltatásaikat, programjaikat, projektjeiket. A rendezvényen az érdeklődők azon túl, hogy megismerkedhettek a különböző programokkal, szolgáltatásokkal, közvetlenül is tájékozódhattak az intézmények, szervezetek munkatársainál.

     

     

    – Mivel a közszolgáltatások meghatározott társadalmi igényeket elégítenek ki és befolyásolják az életminőséget, a közjót, fontos megadni a lehetőséget a megismerkedésre, a tevékenységek népszerűsítésére, a kölcsönös együttműködés ösztönzésére – fogalmazott az egybegyűlteket üdvözölve Koncut Ivan lendvai alpolgármester.

    Az Együtt egy fedél alatt kezdeményezés viszont talán nagyobb promóciót érdemelt volna, úgy többen tájékozódhattak volna a lehetőségekről.