Kutatómunka, fejlesztés, komoly lépések a jövő felé

  • Nyomtatás
  • kutat1821A Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjai az elmúlt időszakban regionális és országos versenyeken is kitűnő eredményekkel képviselték iskolájukat. A természettudományi tantárgyak területén két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, amiért a fiatalok keményen megdolgoztak. Lapunknak a kutatásiakról meséltek, és elárulták azt is, mennyi munka, szorgalom áll az eredmények hátterében.

    kutat laj1821A gimnázium 1. osztályos tanulója, Laj Hanna a Maribori II. Gimnáziumban megrendezett országos biológiaversenyről ezüstéremmel tért haza. Nagyon elégedett az eredménnyel, hiszen rengeteg pluszmunkájába került a felkészülés. – Az iskolai verseny könnyű volt, az országos viszont elég nehéz és sok felkészülést igényelt. Az 1 és 2. korcsoportban indultam, a gombák témakörét dolgoztam fel, pontosabban a gombákból kinyerhető, készíthető gyógyszerek és élelmiszerek témakörét. Összesen 50 kérdésre kellett válaszolnom. A járvány miatt főleg otthon készültem, a szüleimmel is elég sokat tanultam, szerintem még nekik is tudtam olyat mondani, amit eddig nem tudtak a gombákról. A nehezebb témákat a felkészítő tanárommal, Kovač Ildikóval vettem át. A felkészülés nagyon sok munkával járt, szinte minden nap tanultam decembertől márciusig, egészen a verseny napjáig. De megérte, hiszen ezüstéremmel térhettem haza, aminek nagyon örültem. Úgy gondolom, hogy meg is érdemeltem a helyezést, mivel valóban rengeteget készültem. Kiskorom óta érdekel a biológia, az állatvilág, az organizmusok világa. Számomra a verseny és a vele járó felkészülés öröm volt, és egy visszacsatolás, hogy jó úton járok, hiszen a középiskola után mikrobiológiát szeretnék tanulni – mondta Hanna.

    kutat densa1821Denša Luka 3. évfolyamos gépésztechnikus „A muravidéki ifjú kutatók” regionális találkozóján aranyéremben részesült és továbbjutott az országos versenyre. Az építészet, közlekedés és technika területén végzett kutatómunkát és egy új méhészeti eszközt kifejlesztésén dolgozott. A felkészítő tanárai Sobočan Blaž és Raduha Mario voltak. – Az iskolában a gépészet számos területével megismerkedtem, ezért döntöttem úgy, hogy a megszerzett tudásomat olyan területen szeretném kamatoztatni, ahol gyakorlati értéke is van a terméknek. A mentoraim segítségével egy méztöltő szerkezetet készítettem, amihez hasonló nincs a piacon. Magát a berendezést az eddigi méhészeti tapasztalataink alapján terveztük meg. A fő cél az volt, hogy megkönnyítsük vele a méhészek munkáját, főleg azokét, akik hobbiszinten űzik. A szerkezet egyik fő tulajdonsága, hogy a mézet a szabadesés segítségével juttatja el a tárolóedényig, illetve az üvegig, nem pedig pumpa segítségével. A vezérlés és az elektromágneses szelepek segítségével pontosan kiadagolható az adott mézmennyiség, amit egy mérleg segítségével ellenőrzünk. A versenyre hosszabb ideig készültünk, hiszen először el kellett készíteni a berendezés ötlettervét, megtervezni az anyagok mennyiségét, a vezérléshez szükséges anyagokat stb. A versenyen a prototípust mutattuk be, hiszen a végtermék csak akkor készül el, ha a gyakorlatban is kipróbáljuk – mutatta be a kutatómunkát. – Az aranyelismerésnek nagyon örülünk, de a célunk az, hogy az országos versenyen már a továbbfejlesztett verzióval mutatkozzunk be. Ahhoz, hogy ezt sikerüljön megvalósítani, még sok munka vár ránk, de nem lesz gond, hiszen nagyon lelkesen dolgozunk. Itt is szeretném megköszönni mindenkinek, akik ötleteikkel és tapasztalatukkal segítették a munkánkat – mondta még Luka.

    kutat Tibaut1821Tibaut Žiga harmadikos gimnazista ugyanezen a versenyen a vegyészet és a vegyészeti technológia területén készített kutatómunkát és szintén aranyéremben részesült, így továbbjutott az országos találkozóra. Mentorai Pavošević Žoldoš Natalija és dr. Kulčar Bojan voltak. – „A koaguláció és a flokkuláció hatása a hulladékmicélium szárazanyagtartalmára” című kutatómunkán dolgoztam és mutattam be. Azt vizsgáltam, hogy a koaguláció és a flokkuláció eljárások segítségével lehetséges-e eltávolítani folyadékot a hulladékmicéliumból, ami a hulladékmicélium-mennyiség csökkenését okozná. A versenyen való részvétel feltétele az volt, hogy először ki kellett dolgoznom és meg kellett írnom ennek a kutatásnak az anyagát. Ez két részből állt, elméleti és a konkrét kutatási részből. Az elméleti részben források és szakirodalom segítségével bemutattam a témát, a kutatási fázisban pedig kísérleteket végeztem laboratóriumban és bemutattam a kísérletekből kapott eredményeket. A verseny napján pedig minden állításomat meg kellett védenem. Nagyon örültem annak, hogy aranyérmes lettem és bekerültem az országos döntőbe. Boldog vagyok, hogy a több hónapig tartó előkészítés, a kutatás és a feladatírás meghozta az eredményt. Nem izgulok az országos verseny miatt, hiszen még van időm kibővíteni a munkámat. És ha ott is olyan jól szerepelek, mint a regionálison, akkor nagyon elégedett leszek. A jövőm szempontjából is fontos ez, a hiszen vegyésznek vagy orvosnak szeretnék tanulni. A ljubljanai vegyészeti egyetem és a maribori orvostudományi egyetem között gondolkodom, de nagyon szeretnék egy pár évet külföldön is tanulni, például Nagy-Britanniában vagy Németországban – szólt a terveiről is Žiga.

    kutat Pucko1821Pucko Domen szintén a fiatal kutatók regionális versenyén bizonyított. A 4. évfolyamos vegyésztechnikus az orvostudomány területén készített dolgozatára bronzérmet kapott. Kutatómunkájában a természetes ásványi zeolit ​​hatékonyságát vizsgálta, amelyet az orvostudományban széles körben használnak. A mentortanára Polanec Marija volt. – A zeolitnak számos előnyös tulajdonsága van. Arról folytattam kutatást, hogy a zeolit ​​megköti-e az alumíniumot, ami nagyon gyakran előfordul a mindennapi életben, és ennek a fémnek a túlzott mennyisége a szervezetben különféle betegségeket okozhat, például demenciát és Alzheimer-kórt. A zeolit ​​használata így megakadályozhatja számos betegség kialakulását az emberi szervezetben. Miután kutattam ezt a területet és megismertem a laboratóriumban végzett munka különféle módszereit, belekezdtem egy kísérleti munkába, amely körülbelül 100 órán át tartott a laboratóriumban. A befejezése után lezártam a kutatói dolgozatot és felkészültem a szakértői bizottság előtti bemutatására, amelyre a Zoomon került sor. Annak ellenére, hogy csak bronzot kaptam, nagyon örülök ennek az eredménynek is, hiszen tudom, hogy mennyit dolgoztam és ezáltal jelentősen bővítettem a tudásomat. Természetesen hálás vagyok az iskolának is, amely járványhelyzet ellenére lehetővé tette, hogy olyan kutatómunkát végezhessek, amely a továbbtanuláskor is a hasznomra válik. A középiskola elvégzése után a Ljubljanai Egyetem Vegyészettudományi Karán folytatom tanulmányaimat vegyészmérnöki szakon. Szeretném folytatni a kutatást, hiszen a kémia az, amiben mindig történik valami új és érdekes dolog. Én ebben látom a jövőmet – mondta az érettségire is készülő Domen.