kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

Maratoni ülés Lendván

lekozs16213Lendva Község Tanácsának múlt szerdai ülésén elfogadták a 2020-as költségvetés zárszámadását, az ivóvízellátás, a szennyvíz- és esővízelvezetés, valamint a hulladékszállítás árának alakulását, a községi fejlesztési programterv módosítását és a közintézetek igazgatóinak rendszeres munkateljesítési jutalmát is.

Lendva Község Tanácsának legutóbbi ülése is az online térben folyt, s eddig a leghosszabb volt ebben a mandátumban. A hat és fél órás ülésen – mely este 22 órakor fejeződött be – a vita időnként messze eltávolodott a napirendi pontoktól.

A tanács elfogadta a község tavalyi zárszámadását: a 2020-as költségvetés bevételei 10,7 millió euró összegben valósultak meg, ami 17 százalékkal kevesebb a tervezettnél. A kiadások realizációja 10,3 millió euró volt és 23 százalékos visszaesést mutat. A tervezett beruházási összegek fele felhasználatlan maradt, a megvalósítás 48 százalékos volt, ami elsősorban a járvány következményeinek tudható be. A költségvetési mérleg mintegy 448 ezer euró többletet mutat.  

 lekozs16212A tanács 1. olvasatban elfogadta a község fiataljai, fiatal családjai első lakáskérdésének megoldásához nyújtott segítségről szóló rendeletet (a Népújság 15. számában ismertettük). A kezdeményezést a tanács támogatta, de a II. olvasatig választ kérnek a következő kérdésekre: kik minősülnek fiatalnak, miért kötik a támogatást a szlovén állampolgársághoz, mekkora pénzbeli megterhelést jelent a támogatás a költségvetésnek?  

Terítékre került a gazdasági közszolgálatok – ivóvízellátás, az esővíz és a kommunális szennyvíz elvezetése, tisztítása, a hulladékgyűjtés és -elszállítás – díjszabályozása. A kiszámított új árak a lakosságot pluszban szinte egyáltalán nem terhelik. Hosszú vita után a tanács továbbá elfogadta a fejlesztési programterv első módosítását is. A változást a gyertyánosi fiókiskola mellé tervezett tornaterem felépítése jelenti, s mivel a telek községi tulajdonban van, szükséges volt a beruházás tervének módosítása. A tornaterem megépítéséhez a muravidéki magyar csúcsszervezet 963 ezer euró támogatást nyert a Bethlen Gábor Alapítványnál. A tervet a tanács üdvözölte, viszont hosszan tárgyalta a beruházást beazonosító DIP dokumentáció hiányát. A DIP-et az ülésanyaghoz nem mellékelték (hasonlóan, mint a Lendva-hegyi felvonó – gondola – és étterem esetében), amit a tanács a döntésmeghozatalnál hiányolt. Mint kiderült, a községi hivatal ez ügyben kielégítően, a községi költségvetés megvalósítási rendelete értelmében járt el. A DIP azonban megtekintésre rendelkezésre áll a hivatalban.  

lekozs1621A tanács jóváhagyta az általa alapított iskolák és intézetek igazgatóinak a rendszeres munkateljesítményért járó jutalom kifizetését. A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ (LKKK) igazgatójának a munka megnövekedett volumenéért járó jutalék kifizetését azonban a község visszatartotta. A téma hosszú vitát váltott ki, volt, aki úgy vélte, hogy az LKKK igazgatójának jutalmazását illetően sem kellene kivételt tenni és meg kellene bízni az intézet tanácsának javaslatában. A községi hivatalnak más álláspontja volt, hiszen az intézet három kiegészítési felszólítás után sem válaszolt a kérdésre, mivel érdemelte ki az igazgató a jutalékot és melyik tételből fedeznék azt. A tanácstagok nem tudtak egyértelmű álláspontra helyezkedni, amit a szavazás is tükrözött: öt tanácstag mellette, hat pedig ellene szavazott.

Május 1-jétől emelkedik a házi gondozás ára: a szolgáltatás óránként ezentúl – hétfőtől szombatig – 18,56 euróba kerül, vasárnap és ünnepnapokon pedig 20,10 euróba. A felhasználók a gondozásért hét közben 7,17 eurót fizetnek, ünnepnapokon 7,75 eurót. A község a szolgáltatást 60 százalékban társpénzeli.

 

 

MCSi Design