kele
perec1
garas1
65. évfolyam
19. szám
Megjelenés:
2021. 05. 13.
kiscim1921
 

Aranykorát éli a hímes tojás

tivadar1521A kámaházi Tivadar Éva csuhéfonóként és tojásfestőként gazdagítja a Muravidék kézműves mestereinek sorát. Bemutatkozhatott már a Hagyományok Házában, de számos magyarországi és szlovéniai kiállításon is részt vett. Csuhétermékei egyedülállóan igényesek, írott tojásai pedig 2015-től a világörökség listáján is szerepelnek. A népi iparművészi címet viselő alkotó igazi mai látásmóddal nem csupán őrzi a hagyományt, de tovább gondolva újat is alkot.

Éva hosszú éveken keresztül tanulta a batikolt tojásfestés művészetét. Legelőször gyermekkorában találkozott a helyi hagyományokkal. – Emlékszem, ahogy a nagymamám a sparhelt mellett állva készítette húsvétra a viaszos tojásokat. A saját mintáit rajzolta, de mindig kitalált valami új motívumot. Akkor, gyerekként még nem becsültem ennek az értékét, de később már tudtam, mekkora kincs volt mindezt látni, megtapasztalni. Amikor magam is elkezdtem tojást festeni, nagyanyám mintáit is elővettem és újraélesztettem. A mai napig őrzöm és használom őket a tojásaimon, pedig már idestova 25 éve batikolok. Habár Évi otthonról hozta az alapokat, de Békéscsabától Pécsig a legjobbaktól is volt szerencséje tanulni. Számtalan neves mester kezének praktikáit tanulta meg és ismerkedett meg a Kárpát-medence mintavilágával. A hetési tojásminták is kapcsolódnak az ő nevéhez, ezekkel kapta meg az elismerő népi iparművész címet. A tojás mintája ugyanis több egyfajta díszítésnél. A motívumok szimbólumok egyben, tudatosan kerülnek a tojásra, jelentésük van. Ugyanez jellemző a muravidéki és azon belül a dobronaki mintákra is, amelyek pont úgy a világról, az életről, a vallásról, a szerelemről, a családról mesélnek, üzennek, és mágikus erővel is bírnak. De vajon csak a régi, ránk hagyott mintákra érvényes mindez? Alkothatunk újat? Lehetünk ennyire merészek, formabontóak?

 

 

– Húsz éve Zalaegerszegen Bércziné Szendrő Csilla népi iparművésztől megtanultam, hogy akkor lesz bárkiből jó tojásdíszítő népművész, ha saját mintái lesznek és azokat fel meri vállalni. Bevallom, én sokáig nem mertem előállni az enyémekkel, de amikor előhozakodtam velük, hatalmas elismerést kaptam, és akkor kezdtem el zsűriztetni a tojásaimat. Az is nagyon pozitívan befolyásolta a munkáimat, hogy értékelték az egyediséget. Azt a tanácsot kaptam, hogy bármit is készítek, arra ügyeljek, hogy maradjon „évis”! Hiszen nagyon fontos, hogy az alkotásban felismerhetők legyenek a sajátos jegyek – mondja, és elárulja, hogy ma már az internet kínálta lehetőségeknek köszönhetően számos követője akad. Még a tengerentúlra is eljutottak a mintái. – Néha szembetalálom magam a saját motívumaimmal egy teljesen távoli ország tojásfestőjének munkájában. Ez hízelgő és elismerő, de talán le kellett volna védetni a mintáimat – mondja nevetve. De ahogy minden művész, aki közszemlére kínálja az alkotását, ki van téve a kritikának is. Évi is megtapasztalta ezt, számára az a legfájóbb, ha itthon kapja a negatív megnyilvánulásokat. – Nem mindenki fogadja el például a hagyományos mintákat új színekkel kombinálva, pedig a Muravidéken nem csak piros-fekete tojásokat készítettek régen. Gönczi Ferenc néprajzkutató egyik könyvében olvashatunk arról, hogy száz éve milyen színeket és mintákat használtak vidékünkön. A hetési hímes tojások például egyszínűek, pirosak vagy élénk kék színűek voltak. De az 50-es években készítettek lilát és zöldet is. Bevallom, kicsit bánt, hogy amiért próbálok egyedi lenni, kissé kívülállónak kell éreznem magam – vallotta meg Évi, de hozzáfűzte, a kedvét azért ez nem vette el az alkotástól. Miközben ápolja a helyi hagyományokat, folyamatosan új dolgokon is töri a fejét, tudatában annak, hogy a művészet az önkifejezésről szól. Általában kollekciókban gondolkodik. Évente készít egy-egy összeállítást, főleg a színekkel szeret játszani. Idén egy teljesen új, abszolút mai, modern sorozata készült Multicolor címen. Ezt legelőször itt, lapunkban mutatja be.

A hímes tojás festése szerinte jelenleg az aranykorát éli. Magyarországon nagyon sok a tojásfestő, rengeteg fiatal is kitanulta és viszi tovább ezt a népi művészetet. Szerencsére a Muravidéken is vannak jónéhányan, akik ápolják a hagyományt. Mindeközben a csuhéfonás mindenütt haldoklik. – Amikor édesanyámmal elkezdtünk csuhézni, Magyarországon még több mint ötven csuhéfonó népi iparművész volt. Ma alig tízen, ha foglalkoznak még vele. A csuhézás az utolsó órákat éli. Félő, hogy el fognak tűnni a mesterek és csak a kézműves központokban tudják majd némiképp életben tartani a hagyományt. Az elmúlt év, a koronajárvány pedig csak fokozta a bajt. A piacok, vásárok, eltűntek, nincs hol bemutatkozni, kínálni a portékát. Szerintem a folyamat visszafordíthatatlan, de remélem, nem lesz igazam! – zárta gondolatait Évi.

 

 

MCSi Design