kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

Lakásrész áttervezése – II. rész

lakber1218Rovatunkban legutóbb egy lakásrész áttervezésébe vágtunk bele. A megrendelővel történt egyeztetések során megbeszéltük, hogy mik azok a dolgok, amelyekre igazán szüksége van a megbízónak és melyek azok a pontok, ahol további kívánságoknak is lehet még helye. 
A három ötletterv-szintű alaprajzból kiindulva a válaszfal bontása mellett döntöttünk. Előnyben részesítettük egy mini konyha elhelyezését, melynek a helyét a meglevő vezetékek szabták meg. A konyha mosogatóval, lefolyóval, tűzhellyel és hűtővel rendelkezik, mert a tulajdonos legtöbbször nem otthon étkezik és nincs szüksége nagyobb konyhára. A mini konyha különlegességei a teljesen elrejthető konyhaelemek egy tolóajtó-rendszer mögött. Ez a megrendelő külön kívánsága volt, mert egy egységes, kissé homogén teret szeretne kialakítani, és egy klasszikus konyha látványa megzavarná a tér homogenitását. A konyhához terveztünk egy étkező, vagy talán esetünkben inkább egy társalgásra alkalmas asztalt is. Az asztal mellé az egyik oldalon többfunkciós pad került, mely esetünkben célszerű döntés a kevés hely miatt. A pad alatt beépített tárolóhelyek vannak.
lakber uj1218A nappali legfőbb funkciója a pihenés és relaxálás. Ezért került központi helyre a kanapé és egy modern, minimál stílusú olvasószék. A jobb oldali falon könyvespolcok állnak aszimmetrikus polcokkal egészen a plafonig. A szemközti oldalra egy zárt szekrényrendszer került. Itt helyezkedik el a kandalló is, melynek fő feladata a kellemes közérzet fokozása. Természetesen egy ilyen felállásból nem maradhatott ki a dolgozóasztal sem, de eléggé rejtett pozícióban van, ahol nem túlságosan feltűnő, viszont egyedi kilátást biztosít.
Színekben maradtunk a monokróm skálánál: szürke, fehér és néhány fafelület. A megrendelő imádja a minimál formákat és a visszafogott színeket. Életfilozófiája teljesen visszatükröződik a berendezésben. Főként az utazások és a könyvek az igazán fontosak neki.
A felújításnál a legnagyobb beavatkozás a fal bontása és a padlóburkolat cseréje volt. A bútorok jelentették a következő nagyobb befektetést, mert majdnem mindegyik méretre lett szabva. Hosszú távú tervezésnél a befektetett idő, energia és pénz mindenképp kifizetődik, főképp, ha elégedettek vagyunk a felújítás végeredményével.
MCSi Design