kele
perec1
garas1
64. évfolyam
42. szám
Megjelenés:
2020. 10. 22.
kiscim4220
 

Új klip Pál Pétertől

pal41202A Július című zeneszám klipje után két hónappal a lendvai Pál Péter és együttese új videóanyaggal, a Hogyha lejönnél című produkcióval jelentkezett. Ebben is a népzenei elemek kaptak új alapokat, s ez – a képi megoldásokkal együtt – egy egységes és felismerhető stílus irányait sejteti.

Kezdjük mindjárt a dal címével: Ha lejönnél – s ez elsőre épp azt jelenti, amit kifejez, hiszen egy leányzó ablaka alatt várakozó szerelmes fiú vágyálmát fogalmazza meg a dal. Közben azonban lélekben, képzeletben és a vágy hevében „táncra perdül az éj”, s a vágyálom közepette a mindenkori szerelmeseknek a történelmi korokban vívott örök harca jelenik meg, a különféle korokban különféle kosztümökben. Mindez a mai világgal keveredik, megjelennek a bolti eladó lányka mindennapi teendőkkel dúsított hétköznapjai is, s végül az egészet az oly nehezen várt szerelmi beteljesülés koszorúzza, jól felépített koreográfiába csomagolva.

 

 

A klipben – amelynek első producereként is önmagát jegyzi Pál Péter – a rendezői és operatőri munkát is a régi, budapesti „stáb” valósította meg Barnóczky Ákos rendezővel, Turáni Gergely operatőrrel és Pethő Kincső Nóra koreográfussal, de ezúttal hazai szereplők nélkül.

A következő projekt a Tükör-téma lesz – árulta el lapunknak Pál Péter, ennek az előkészületei már meg is kezdődtek.

 

 

MCSi Design