kele
perec1
garas1
64. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2020. 09. 24.
kiscim3820
 

Nagyszerű művek, sikeres alkotások 

bronzont3520Lipovics János görög portrészobrának a „textíliába bugyolálásával” hétfőn véget ért a 48. Lendvai Bronzöntő Nemzetközi Művésztelep, mely a vártnál is sikeresebb volt – nyilatkozta Baumgartner Dubravko galériaigazgató és Gerič Ferenc művészeti vezető.

A koronavírus miatt a művésztelep több helyszínen zajlott, sőt, két ország területén. Ez némileg bonyolította a munkát, de új együttműködési formákat is hozott: a szentgotthárdi festészeti telep a lendvai öntési lehetőségeket is kihasználva három szobrászt is foglalkoztatott, olyanokat, akik mindkét művésztelepre készítettek alkotásokat, és nem utolsósorban az öntési munkálatokból is kivették a részüket.

– Húzós három hét van mögöttünk – mondta Lipovics János öntő és szobrász, aki a lendvai művésztelep „nagy öregjének” számít. – Főleg az augusztus 27-i öntőnap volt fárasztó és kimerítő, hiszen reggeltől az éjszakába nyúlóan hőségben és kohómelegben zajlott az öntés Csentében. Itt az eddigi „rekord” is megdőlt, hiszen két kemencényi, 60 új és tavalyról visszamaradt formát öntöttünk le kilenc olvasztással, négy képzett öntővel. Király Ferenc és a szolnoki Tóth Béla sem tudott személyesen jelen lenni a munkálatoknál, s a társaságukat nagyon is hiányoltuk. De Pogány Gábor Benő, Gere László, Rajcsik Attila és jómagam derekasan kivettük a részünket az öntésből. A sikerélményt csak fokozza, hogy mindegyik öntvény tökéletesen sikerült. Az angyalos kompozícióm, mely a Transzcendens címet viseli, a szentgotthárdi gyűjteményt fogja gazdagítani, a lendvaiba pedig egy görög portréfejet öntöttem, melyet Tze Babaris görög iparművésszel közösen készítettünk, így egy bronz- és textilkompozíció jött létre – mondta Lipovics János, aki a görög művészekkel is szoros kapcsolatot ápol évek óta.  

 

 

Arijel Štrukelj Ajdovščinából érkezett a művésztelepre; szobrász, aki főleg fában és kőben alkot. Most először próbálta ki a bronzöntést, melyet nagyon fáradságos és hosszan tartó folyamatnak ítél, de éppen ezért sok izgalommal is jár. A világutazó fiatalember több műve gazdagítja a külföldi és hazai galériákat, és a lendvai telepen is sok tapasztalatot szerzett, amelyeket további munkássága folyamán próbál kamatoztatni – mondta.   

Király Ferencet idén előbb önként vállalt házi karanténja, majd némi szívritmuszavara akadályozta meg a művésztelepen való személyes részvételben. De így is sikerült az erotikus sorozatát szaporítandó néhány új alkotást felkínálni a két művésztelepnek, melyeket Erotikus üzenetek címmel látott el. Ebben a tőle megszokott téma, a termékenység és az élet kezdetét jelentő motívumvilág köszön vissza a tükörsima felületet ellensúlyozó „csipkés” struktúrával. Király látogatásunkkor örömmel beszélt arról, hogy a nyár folyamán az a megtiszteltetés érte, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum munkatársai megkeresték a kortárs hazai és határon túli művészeteket reprezentáló alkotások alkotóit, közöttük Király Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművészt egy állandó Kárpát-medencei gyűjtemény felállítási tervével. A kurátorok ki is választották két szobrát, amelyeket a két rangos intézmény fel kíván vásárolni.   

 

 

MCSi Design