kele
perec1
garas1
64. évfolyam
26. szám
Megjelenés:
2020. 07. 02.
kiscim2620
 

Kreativitásra alapozott tánckreációk

nad eva2120A járványhelyzet miatt a színházi és művészeti tevékenységek is szünetelnek hosszabb ideje, a próbák azonban a pódium- és színházi művészetekben is lassan újraindulnak – és újak is létrejönnek, mint a Lendva-vidéken a Korral-Korban-Kreatívan tánccsoport.

Nađ Éva, a színházi világban már jártas, lelkes kultúraszervező, az egykori Ividő leánycsoport vezetője számára éppen a kreativitás hiányzott leginkább. – Ezért körlevéllel kerestem meg a korábbi csoportom tagjait, s a megkeresésre kilencen válaszoltak. Azóta Korral-Korban-Kreatívan szlogen alatt formálódó csapatunk tagjaiként a Zoom internetes platform jóvoltából az online térben, a videókonferenciákhoz hasonlóan virtuálisan találkozgatunk – meséli. A módszerről még elmondja: a munka csak most kezdődött el igazán a tartalmi feltöltéssel, annak a kreativitást hangsúlyozó oldalával, a táncosok kreativitását is próbára tevő, cselekvő tevékenységgel. Ilyen például egy növény lefényképezése, majd saját magunk belehelyezkedése a virág szerepébe, a növény „érzelmi állapotába”, és mindennek mozgással történő kifejezése. A kreatív ötlethez mások is társultak egy-egy újabb kedélyállapot-ötlet bevonásával. A kreatív kihívások végül is kis jelenetekké álltak össze. Eddig kilenc jelenetet sikerült feltölteni, amik egy produkcióban egyesülnek majd.  

 

 

– Számomra ez nagy kihívást jelent, hiszen együtt tanuljuk a gyakorlatokat, hogy a hétvégi találkozásnál már „számonkérhetők” legyenek. A táncművészetben azonban a táncos a saját mozdulataival, testével érzéseket közvetít, s ezzel a folyamat még nem zárul le, hiszen a nézőn is sok múlik, mennyire tud vagy akar az egésznek a részese lenni, s nem elhanyagolható az sem, hogy mennyire érvényesül a kortárs táncművészet fő elve, a kötöttségek nélküli, szabad szellemiség – magyarázza Nađ Éva, a Korral-Korban-Kreatívan ötletgazdája, majd hozzáteszi, ha az őszi fellépési viszonyok is lehetővé teszik, egy 40 perces tánc-összeállítással szeretnének bemutatkozni.

 

 

MCSi Design