kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

Versek „remegő térben”, zongorakísérettel

palpeter2819Július 4-én mutatták be a lendvai Bánffy Központ udvarán Pál Péter Kétidő című új verseskötetét, mely a kritikai észrevétel szerint a Digitális freskók című első kötet szerves folytatása, de több is annál.

Soós Mihály, az MNMI igazgatójának köszöntőjében a hazai irodalom örvendetes bővüléséről, a szerzőgárda eredményeiről szólt: mint kiemelte, március óta József Attila-díjas költőt is magunkénak mondhatunk, Pál Péter mesterét, Bence Lajost.

Pál Péter, a fiatal költő, a Kaposvári Egyetem másodéves hallgatójának felszólalásában is a köszöneté volt a főszerep, a kiadónak és mindenkinek, aki a kötet kiadását elősegítette. Külön kiemelte Schmidt István bácsi segítségét, s hogy sokfelé elkísérte a szavalóból kinövő versmondót. Schmidt István, a kanizsai versmondók atyja kiváló versmondókat is magával hozott, akikhez Kovács Álmos is csatlakozott helyi tehetségként.

 

 

Végül Pál Péter, a Radnóti-diplomás és Kaleidoszkóp-díjas versmondó is „vershez jutott”, és a kötet címadó versét, a Kétidőt mondta el, a legjobban – ahogy csak ő tudja. Bence Lajos a vers hatása alatt azon tűnődött el, hogy a versmondó-előadó, színinövendék versíróként vagy előadóként tud-e többet nyújtani. Majd arra a meggyőződésre jutott, hogy mindkettőben zseniális.

Szemes Péter zalaegerszegi kritikus, a kötet szerkesztője a könyv címéről, szerkesztési elveiről, a rendkívüli nyelvgazdagság eredetéről is faggatta a költőt. Egy múló szerelem és egy új beérési folyamat verseit tartalmazza – volt a válasz. A nyelvi gazdagság pedig a magyar költészet nagyjaitól fakad, s a költői invencióról, az ortológiáról és a neologizmusokról régóta zajló irodalmi vita következménye: egyik sem lehet meg a másik nélkül, az új kifejezések alkalmazása pedig a költészet ismérvének számított a múltban is, s ma is így van ez.     

A műsorban Koša Péterrel (hegedű) kibővített Pál család – Emil és Laura, apa és lánya zongorán és hegedűn – trió lépett fel.

Majd zárásként Pál Péter két megzenésített versét is előadta, bizonyítva, hogy ének- és hangszertudásban is jeleskedik. Ezekben is a korszerű szerelmi téma kapott helyet, kapcsolódva a Kétidő verseihez, a „te vagy a mondat, én a pont” refrénnel zárva a remek, több meglepetéssel is szolgáló estét.

 

palpeter28192Pál Péter Kétidő című verseskötete megjelent a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet gondozásában, Lendva, 2019. Szerkesztette Szemes Péter. Borítóterv, illusztrációk és tördelés Császár Szebasztiján. 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben