kele
perec1
garas1
63. évfolyam
3. szám
Lendva 
2019. 01. 17.
kiscim0319
 

A fiú, akit Karácsonynak hívnak

griff5018Vasárnap délután a zalaegerszegi Griff Bábszínház „A fiú, akit Karácsonynak hívnak” című előadásában a lendvai gyermekek sok időszerű, a közeledő ünnepekhez kötődő kérdésre kaphattak választ.

A Matt Haig azonos című műve alapján Lendvai Zoltán által bábszínpadra alkalmazott és rendezett műben B. Szolnok Ágnes, Duna Orsolya Réka, Hettinger Csaba, Matola Norbert, Molnár Róbert és Szilinyi Arnold varázslatos játéka, illetve Takács Lilla és Zubor Kata báb- és díszlettervező látványvilága révén megtudhattuk, hogy vajon a Télapó is volt-e kisfiú? Kik voltak a szülei, miért nem öregszik, illetve miért titokban oson be a házakba? A tündérmese és a népmese lenyűgöző, varázslatos színpadi keverékében a közönség egy kisfiú, Nikolas, avagy Karácsony apó történetét ismerhette meg, míg az előadás után a gyermekek fel is mehettek a színpadra, közelebbről is megismerkedhettek a bábokkal és a díszlettel.

Az előadást a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) támogatása révén mind a gyermekek, mind kísérőik ingyenesen tekinthették meg.

 

 

 

MCSi Design