kele
perec1
garas1
62. évfolyam
21. szám
Lendva 
2018. 05. 24.
kiscim2118
 

Ma is eposzi időket élünk, de a hős és az áldozat gyakran ugyanaz a személy...

novak0618Boris A. Novak, az újabb kori szlovén irodalom talán legnagyobb alakja húsz éve írta nagyszabású eposzát, a Vrata nepovrata (Elbocsátó ajtók) című művét, melybe a 20. század sajátos történelmi és családtörténeti elemeit is beleszőtte. Az pedig, hogy eposzt ír valaki az antik eposz rekvizitumait modernizálva, a mennyiségi mutatókat is betartva, egyszerűen csoda.
– Ön bátor ember, hisz a nyilatkozataiban egyfolytában azt hangoztatja, hogy elsősorban költőnek tartja magát...
– Köszönöm szépen, nyilván arra gondol, hogy a költői én kinyilvánítása nevetést szül, tekintettel arra, hogy az íróembert e kis hazában semmiféle dicsőség, sem anyagi, sem presztízsbeli „díj” vagy kiemelt szerep nem övezi. Mégis egy anekdotával válaszolok a kérdésére: körülbelül tíz évvel ezelőtt lakásfelújításba fogtunk, én pedig a bankban kötöttem ki hitelfelvétel céljából. Az alkalmazott megkérdezte, mi a foglalkozásom, én pedig töredelmesen bevallottam, hogy költő, illetve író lennék. Az alkalmazott sajnálattal közölte, hogy számomra nem tud hitelt fölkínálni. Két nappal később tanárként jelentkeztem ugyanabban az egységben, s mit ad Isten, a hitelképességem hirtelen megnőtt. Ez a példa mindent elmond a költők és sorstársaik marginális társadalmi helyzetéről. Ami persze nem jó, én el sem tudnám képzelni, hogyan tudnék szabadúszóként megélni. Valószínűleg felkopna az állam.
– Miért ír valaki a 21. században eposzt?
– Jó kérdés. Amikor 20 évvel ezelőtt elkezdtem egy versfolyamot az antik eposzok modorában, eszközkészletét felhasználva, Homérosz Odüsszeiája, illetve Iliásza lebegett a szemeim előtt. A téma adva volt: a családi mítosz és hagyomány, amelyben nagyon nagy hangsúllyal voltak jelen a történelmi viharok és háborúk, ahogy a nők szerepe sem volt elhanyagolható, akik nélkül nem volt családi béke és összetartozás. Így lassanként íródott a családi mitológiával és a történelmi valósággal is bőségesen megrakott, eposzi terjedelmű, három vaskos könyvre rúgó versfolyam.
– A trilógia Apák kora (Čas očetov) című második részében, Ante „eposzi” történetében (az iliászi Hector-történet kapcsán) a 2. világháború utáni vérengzések, kivégzések is helyet kapnak...
– A trilógia leginkább epikusra sikeredett részében Ante példájával próbáltam feloldani a háború utáni korszak sok esetben még mindig „temetetlen holtak” problémáját, mely ma is borzolja a szlovén közvéleményt és megosztja a társadalmat. Ante a partizánok oldalán harcol, és rádöbben, hogy nem csak „a gyakorlat, de maga az Eszme is téves”, a hős így válik maga is áldozattá. A „Hude jame – jame hude” magát a konkrét helyszínt is feltárja, a többes szám pedig a tömegességre figyelmeztet, s az erkölcsi elégtétel hiányára. E nélkül pedig nincs megbékélés.
– E ponton válik külön a történészi vizsgálódás a poétikai megközelítéstől?
– Igen, bár a bűnökre ma sincs kielégítő válasz az ember „történelmen kívüli helyzetében”. A művészet módszereivel a történelem részeként jegyzett „történettel” kívánja az író az igazságra, a hős és az áldozat között feszülő ellentmondás feloldásával a történet igazát szülőanyjának, a történelemnek a helyébe állítani. Ettől függetlenül még így is sok a kérdés és kevés a válasz...
– A merev formai kötöttség nem okozott nehézséget?
– De igen, hamarosan rájöttem, hogy a klasszikus, sőt időmértékes verselést fel kell oldanom; ezek ugyanis a mai ritmusérzésünktől már teljesen idegenek, de az is lehet, hogy mi idegenültünk el a klasszikus verstől. Ezért a szigorú szabályszerűséget és kötött formákat lassanként kezdtem feloldani, mai hangzással feltölteni, a mai életritmushoz igazítani.
– Maradjunk is az Ön által használt rímeknél, nyelvi bravúroknál. Alkotás közben nem fél-e attól, hogy utoléri az önismétlés, a ritmusok és a rímek mögött leselkedő frázis és sztereotípia, amikor a szavak mögül kihátrál a mondanivaló, a tartalom, s üresen kezdenek kongani...
– A rím komoly dolog, a jó hangzás mellett nagyon gazdag jelentéshordozó funkcióval is kell bírnia. Mindig a korszerű, ma használatos nyelvvel kell keresnie a kapcsolatot, más korokhoz – például a 19. századi költői nyelvhez – való kötődés disszonáns és össze nem egyeztethető „kliséköltészetet” szülhet. S ha ettől függetlenül mégis bejön egy-két érzelmi „átköltés”, akkor az bocsánatos bűnnek számít.
– Még egy, a költők szerint „kellemetlen” kérdés: mennyi az egész írói mesterségből a sajátunk, amiért nem egy esetben keményen meg kell dolgoznunk, s mennyi az, amit én „égi ajándéknak” nevezek?
– Az az érzésem, hogy egész életemben nem is csináltam egyebet, mint a költészetet kerestem. Ahogy nyilván Ön is tudja, a „költeményre várva” néha nagyon is elnyúlik egy-egy időszak. S ha a próza és a regény a „nehézipart” jelenti, akkor a költészet aranyművesség, így természetesnek tűnik, hogy a megfelelő szavakból álló sorok összerendeződése, a helyes és odaillő kifejezés megtalálása is hosszadalmas és időigényes. Máskor pedig a föntről vagy lentről jövő benső hang megszólalása ragyogó vers megszületését eredményezheti. De akárhogy is van, megéri a küzdelem, mert ma is eposzi időket élünk, pedig már azt hittük, hogy ezek régen múlttá váltak...
MCSi Design