kele
perec1
garas1
62. évfolyam
21. szám
Lendva 
2018. 05. 24.
kiscim2118
 

A Kárpát-Haza Opera Túra Lendván

opera0518A Magyar Állami Operaház 2018 februárjában folytatja a határon túli magyarlakta területek látogatását. Lendván február 21-én és 22-én adja elő két nagyszabású produkcióját: Erkel Hunyadi László című operáját, valamint Lehár A víg özvegyének balettváltozatát.
A Kárpát-Haza Opera Túra projekt célja, hogy a határon túli valamennyi vidéken nagyszabású előadásokat mutasson be az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is, hisz a művészet mindenkinek kenyere. A túra februári fejezetének állomásai Ungvár, Kassa, Érsekújvár, Pozsony, Szabadka, Eszék, Lendva és Felsőőr. Minden városban két napot időzik a társulat (közel 400 művész és technikai munkatárs), az egyik nap Erkel Hunyadi László című operáját, a másikon Ronald Hynd Lehár Ferenc-világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható.
Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László.
A művet, mely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben új rendezésben mutatta be a Magyar Állami Operaház. A turné alkalmával kettős szereposztásban viszik színre Erkel első mesteroperáját. A főbb szerepekben az Opera olyan kiváló énekeseit, mint Horváth Istvánt, Rőser Orsolya Hajnalkát, Kelemen Zoltánt, Nánási Helgát, Dobák Attilát és Megyesi Schwartz Lúciát, a címszerepben pedig Fekete Attilát láthatja a közönség. Az előadásokat a nemzetközi zenei életben is ismert egyik legjelentősebb magyar karmester, Héja Domonkos dirigálja.
Lehár Ferenc A víg özvegy című darabját a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. A nagy tablókból építkező előadás legszebb részei a kettősök és a jellemek bemutatását lehetővé tevő szólók, amelyet hatásos, sokszor komikus pantomimrészek egészítenek ki. A darab magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban. A februári turnén a balettet kettős is szereposztásban láthatja a közönség. A népes szereplőgárda soraiban Kozmér Alexandra, Elizaveta Cheprasova és Borsai German mellett a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja, Oláh Zoltán látható majd. Az előadások karmestere: Héja Domonkos.
Lendván az előadások a kétnyelvű középiskola tornatermében lesznek a nagy díszletszerkezet miatt. A belépő ára: 10 euró.
MCSi Design