Nemec Rozina a lendvai Kulturális Közalapítvány élén

  • Nyomtatás
  • JSKD1821A Kulturális Közalapítvány lendvai kirendeltsége (JSKD) három hónap szünet után ismét folytatja a tevékenységét. A kirendeltségvezetői munkahelyét Nemec Rozina hímzésoktató, közösségszervező és alpolgármester vette át május 1-jén. Az új vezetővel arról is beszéltünk, miért húzódott el a kinevezés.

    Hozjan Danijela – aki rendezvényszervezőként dolgozott a közalapítványnál – februári nyugdíjba vonulása után egy időre nem volt kirendeltségvezető annak ellenére, hogy az új vezető kinevezési folyamata már tavaly novemberben megkezdődött. – A pályázati felhívás, amelyre magam is jelentkeztem, tavaly november 26-án járt le. Mivel megfeleltem a feltételeknek, december 12-én a mandátumvizsgáló bizottság megbeszélésre hívott. Sajnos utána, illetve az előírt határidőn belül nem jött semmi válasz – mondta lapunknak Nemec Rozina, aki januárban (mivel a munkahely február 1-jétől volt esedékes) a kérdéseivel többször is az alapítvány ljubljanai vezetőségéhez fordult. Onnan mindig ugyanaz a válasz érkezett, éspedig a kinevezés még folyamatban van és időben megkapja a választ. Végül március elején a lendvai kirendeltség tanácsához jött a felhívás, amelyben a beleegyezésüket kérték. A kilenctagú tanács, amely pozitívan véleményezte Nemec Rozina kinevezését, március 8-án ült össze. Maga a pozitív véleményezés még nem elég a kinevezéshez, a végső döntés az igazgató (ez esetben Šošterič Metka megbízott igazgató) megerősítésével született meg.

    – Május 1-jével vettem át a munkát. Az irodát Rebernik Žižek Mira, a Muravidéki Kulturális Közalapítvány koordinátora mutatta be, de sokat segített Magdič Janja is, aki a lendvai kirendeltséget vezette több éven át. A célom, hogy minél előbb megismerkedjek a munkafolyamattal, felvegyem a kapcsolatot a többi muravidéki kirendeltség tagjaival és az itteni intézetekkel. A prioritás a már hagyományos rendezvények megszervezése, utána néhány újdonság bevezetését is tervezek – persze mindezt a járványügyi intézkedések függvényében – nyilatkozta Nemec Rozina, a Kulturális Közalapítvány lendvai kirendeltségének új vezetője.

    Nemec Rozina véleménye szerint a folyamat és a döntés késleltetéséhez valószínűleg hozzájárult a Kulturális Közalapítvány igazgatóváltása is, amely egybeesett a lendvai vezetői munkahely kiírásával.