kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Hetés csak egy van

cim1521hetesDr. Lendvai Kepe Zoltán nemrég megjelent, Hetéssel foglalkozó tanulmánykötete átfogó képet nyújt a száz éve kettészakított tájegység történelmi, földrajzi, néprajzi és kulturális jellegzetességeiről, rávilágítva az ott élő emberek sorsára, erős öntudatára és összetartozására. A mindenkori politikai döntések, a zászlók színeinek változása vagy a mesterségesen felállított határ ellenére a táj történeti és az emberek tudati jellemzői mindig is egységre utaltak, és bármi is történik, nem lehet két külön Hetésről beszélni. Vagy ahogy a könyv szerzője fogalmaz: „A magyar–szlovén határ mentén élőket még mindig elég vér és szellem köti össze, hogy együtt tudjanak élni.”

 

Ne kelljen két Hetésről beszélnünk

 

Dr. Lendvai Kepe Zoltán néprajzkutató és muzeológus, a Lendvai Galéria-Múzeum munkatársa kora ifjúsága óta érdeklődést mutatott a szlovéniai magyarság kultúrája, sorsa és megmaradása iránt, radamosi származása pedig a kutatásait elsősorban a hetési tájegység irányába terelte. Közel 30 éves néprajzi és tudományos tevékenységének eredményei több publicisztikai írásban is megjelentek, a legutóbbi közülük a „Hetés falvainak népessége és gazdálkodása a 18–20. században” címmel márciusban megjelent kötete, doktori dolgozatának könyvváltozata, mely már megkapta a „Hetési monográfia” megnevezést. Beszélgetésünk ennek kapcsán készült.

– Kezdjük talán kutatásának térbeli határaival. A táj szinte mindegyik kutatója (Bellosics, Gönczi, Kogutowitz, Szentmihályi) másképp húzta meg a Hetés határait. Ön mely meghatározás mellett döntött?

kepe1521– Hetés egy történelmi tájegység, amely az 1700-as évek előtt, a Bánffyak idejében közigazgatási egységként létezett mint hetési bíróság, vagyis latinul mint Judicatus Hetés. Mai ismereteink szerint első írásos említése a hozzá tartozó településekkel 1509-ből való. Különböző időszakokban különböző kiterjedésű volt, de a Hetéshez mindig hozzátartoztak a Radamos, Zsitkóc, Zalaszombatfa és Hídvég közötti térség falvai, tanyái és pusztái. A történeti Hetés településeiből ma hivatalosan 10 létezik, 4 Magyarországon (Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa) és 6 határon túli területen, Szlovéniában (Bánuta, Göntérháza, Hídvég, Kámaháza, Radamos és Zsitkóc). Azonban A Hetés kulturális kisugárzása jóval nagyobb, mint a történeti Hetés területe. Amikor a hetési viseletről, hímzésről vagy tájszólásról beszélünk, akkor már az egész magyarlakta Lendva-vidékre és Lenti-vidékre gondolunk. A 10 történeti hetési település történelmi és statisztikai kategória, Lendva és Lenti térségének kulturális öröksége pedig az itt élő ember 10 ezer éves és a magyarság 1000 éves civilizációs hozadéka. Szentmihályi Imre, a Göcseji Múzeum egykori igazgatója a történeti Hetést határozta meg, Kogutowitz Károly, Bellosics Bálint és Gönczi Ferencz pedig a Hetés és az egykori Lendva-vidék kulturális értékeivel ismertette meg a világot.

– A tanulmány a 2004-es évvel, Magyarország és Szlovénia uniós csatlakozásával fejeződik be, a kezdetét az 1700-as évvel veszi. Gondolom, van rá magyarázat, miért pont ezek az évek a sarokpontok.

– A nagy történelmi változások mindig jó kiindulópontok ahhoz, hogy valamit megmagyarázzunk vagy megértsünk. Az alsólendvai uradalom, amelynek részét képezte Hetés is, 1690-ben az Esterházy család tulajdonába került. Mivel a család kiváló gazdasági szervezettséggel és adminisztrációval rendelkezett, hatalmas mennyiségű és nagyon részletes levéltári anyagot hagytak az utókornak a Hetésről is. Ezt, a vidékünk történetében és gazdálkodásában jelentős változást hozó évet vettem tehát kutatásom kiindulópontjának. De a hetési falvak történetét ennél régebbi, általában az 1300-as évektől kezdődő adatokkal is ismertetem. Az egyik legfontosabb kutatási célkitűzésem a 20. századi óriási változások következményeinek vizsgálata volt. Már több írásomban is ördöginek neveztem a 20. századot, nem véletlenül. Az 1914-ben kezdődő I. világháború katasztrofális következményekkel ért véget Magyarország és a Hetés számára. A Hetés közepén a nagyhatalmak államhatárt húztak és egyik napról a másikra tönkretették a jól működő és minden szempontból gyarapodó közösséget. A 20. században az itt élőkre lesújtott még a nácizmus és a kommunizmus megnyomorító véres vasökle is. A kommunizmusnak Magyarországon 1989-ben, Jugoszláviában csak 1991-ben lett vége. Ezután mindkét országban az újjászerveződés évtizede következett, és úgy vélem, hogy számunkra az ördögi 20. század vége 2004-ben, Magyarország és Szlovénia európai uniós csatlakozásával következett be.

– Terjedelmes munkájának egyik fő kérdésköre a tájegység népességével foglalkozik (alakulása, változása, összetétele). A népszámlálási adatok a 20. század második felétől drasztikus népességfogyást mutatnak. Mi ennek az oka? A hetésiek erős mi-tudata (a könyvben egy fejezetet kapott ez a jelenség) sem volt elegendő az itt maradáshoz?  

– Egy település, vidék vagy ország népességének és gazdálkodásának alakulása és változása szinte mindent elmond annak sorsáról. Általánosságban megállapítható, hogy az emberek addig boldogulnak, addig élnek viszonylagos békében, amíg a sorsukba nem szól bele a személyes tragédia vagy a nagypolitika. A Hetés tragédiája, azaz a közép-európaihoz képest átlagon felüli elnéptelenedése, a lakosságcsere és a közösség elöregedése elsősorban a nagypolitika dögszagú, agresszív, véres és könyörtelenül embertelen tevékenységének következménye. Nem a hetésiek öntudatán és szorgalmán múlt, hogy szinte egy évszázadig nem művelhették meg a földjeiket és a szőlőiket a határ másik oldalán, hogy nem mehettek el a legközelebbi rokonaikhoz keresztelőre és esküvőre, a szüleik és testvéreik temetésére.

Nem túlzás kimondani, hogy a hetésiek 1920 és 1991 között háborús körülmények között éltek, géppuskákkal felfegyverzett katonák jelenlétében, ágyúk, betonbunkerek, drótkerítés és aknamező mellett. Ennek következtében két Hetés alakult ki, egy magyarországi és egy szlovéniai. És mindkét Hetésben garázdálkodott a nagypolitika, éppen mikor melyik betelepített, kitelepített, tiltott vagy nemzetiségi alapon jutalmazott és büntetett. 1930-ban mintegy 3.400 lélek élt az akkor még 11 hetési faluban, ma pedig kevesebb mint 1.200, ebből a magyarországi falvakban alig 200. Ez drasztikus népességcsökkenés, a magyarországi oldalon több mint 80 százalékos! És úgy tűnik, hogy ennek még nincs vége. Ráadásul megállapítható, hogy a Hetés sorsa a muravidéki magyarság sorsa kicsiben. A szlovéniai magyarság számarányában az elmúlt évtizedekben hetési tendenciák mutatkoznak. Hogy mekkora is lehet igazából a baj, leginkább az mutatja, hogy mennyi muravidéki kisiskolást íratnak be a szülők évente a magyar nyelvi programba, valamint hogy Szlovéniában 2002 óta nincs magyar nemzetiségre vonatkozó népszámlálás és statisztikai adat.

– „Kevés a kapocs ahhoz képest, mennyire összetartozott valamikor a két Hetés” – hangzott el a könyvbemutatón. Véleménye szerint melyek azok a szálak, amelyeket még össze lehet, illetve össze kellene kötni a tájegységen belül?

– A magyar–szlovén határ mentén élőket még mindig elég vér és szellem köti össze, hogy együtt tudjanak élni és boldogulni. Másrészt szinte mindent össze lehet kötni, ha van hozzá kellő akarat és energia. A kettévágott Hetés és a kettévágott Őrség újonnani összefűzéséhez kellő emberi és politikai akarat, valamint kellő szellemi és anyagi forrás kell. Természetesen a legfontosabb az ember és az emberi kapcsolatok, emberek pedig attól vagyunk, hogy közösségben élünk. Minél több alkalom adódik a közös rokoni, gazdasági, kulturális és szabadidős baráti találkozásra, annál több és erősebb szál köt bennünket össze. Ritkán szoktunk tudatosan beszélni egyéni és közösségi életstratégiáról, ami azonban nagy kár, mert tudatosan könnyebb túlélni az egyénnek is, meg a közösségnek is. Abban reménykedem, hogy a 21. században már nem kell két, szlovéniai és magyarországi Hetésről beszélnünk, hanem újra egy, közös Hetésről. Biztos vagyok benne, hogy a jövendő társadalom- és kultúrakutatói úgy fogják vizsgálni ezt a 2004 utáni új korszakot a Hetés szempontjából is, hogy a lakosok és a vezetők meg tudták-e találni a gazdasági kitörési pontokat, meg tudták-e fogalmazni a közösségi túlélési stratégiájukat? A könyvben én magam is latolgatom az adottságokat és a lehetséges megoldásokat, de a 21. századi infrastruktúra kialakítása nélkül Európában nem lehet beszélni sem turizmusról, sem gazdasági fejlődésről, sem túlélésről. Én teljesen értelmetlenül állok azon tény előtt, hogy 17 évvel az uniós csatlakozás után még mindig egyetlen egy út sincs leaszfaltozva Zsitkóc és Jósec, Kámaháza és Bödeháza, Göntérháza és Gáborjánháza között, pedig csak 1–2 kilométeres, már a középkor óta meglévő utakról van szó. Sajnos egyelőre azt kell megállapítani, hogy a 21. századi társadalmi és gazdasági feltámadás a Hetésben nem következett be. Van-e erre vonatkozóan remény? Hát van, remény az mindig van...

 

 

MCSi Design