kele
perec1
garas1
64. évfolyam
47. szám
Megjelenés:
2020. 11. 26.
kiscim4720
 

Súlyos a helyzet a muraszombati kórházban

covid konyha4520Az érvényben lévő korlátozások még nem hozták meg a vírus terjedésének kellő lassulását Szlovéniában. A fertőzöttek aránya országosan ugyan némileg javult, a Muravidéken azonban nem, ahol a fertőzések és a megbetegedések sűrűségének aránya a legrosszabbak közé sorolható Szlovéniában. Vörös zónát alakítottak ki a Lendvai Egészségháznál.

 

Képünkön: A támogatott étkeztetésben részesülő tanulóknak a Lendvai községben az 1. Számú KÁI konyhájában készítik a meleg ételt.

 

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében a meghosszabbított őszi szünidőt követően az iskolákban távoktatás folyik, az óvodák is csak rendkívüli felügyeletet biztosítanak. A távoktatás idejére az Oktatási és Sportminisztérium rendelete alapján a községek kötelesek meleg ételt biztosítani mindazon tanulók számára, akik támogatott étkeztetésben részesülnek (szociálisan hátrányos helyzetű családok). A muravidéki kétnyelvű területen a jogosultak közül mintegy 130 szülő fogadta el a lehetőséget: a Lendvai község tanulóinak az 1. Sz. Lendvai KÁI konyhájában főznek (mintegy 90 ebéd), a Dobronaki KÁI-ban 34 ebédet készítenek, míg a Pártosfalvi KÁI tanulói részére (négy ebéd) a fokovci általános iskolában készül a meleg étel. Az ételt a legtöbb esetben megadott időben az iskolában lehet átvenni, illetve az iskola szervezi a szállítást (Lendván a Vöröskereszt is segít).

Tekintettel a nem javuló járványügyi helyzetre és a fertőzésszám nem elégséges visszaesésére, az Egészségügyi Minisztérium rendelete alapján hétfőtől vörös zóna működik Lendván is: az egészségház parkolójában a kenetvételi és vizsgálati konténer mellé (szürke zóna) egy újabb konténer került, ahol a megerősített Covid-betegek kapnak orvosi ellátást. A vörös zónában történő vizsgálatra a háziorvos beutalása nyomán érkezik a beteg, ha romlott az állapota. Abban az esetben, ha kórházi ellátásra van szükség, akkor a beteget Muraszombatba, de mivel jelenleg is telített az intézmény, Mariborba vagy Ptujba szállítják. A Muravidéken a betegek aránya a lakosság számához viszonyítva az egyik a legmagasabb az országban (a Lendvai községben is), emiatt a regionális kórház a ljubljanai és a maribori klinikai központ után a leginkább leterhelt. A megoldások keresése érdekében a muraszombati kórházba látogatott a hó elején Jelka Godec államtitkár is.

A keddi lapzártakor érkezett sajtóközlemény szerint a muraszombati kórházban súlyos a helyzet. Már a múlt héttől telített mind a 151 Covid-betegágy (ebből 23 az intenzív osztályon). Az intenzív kezelésre szoruló betegek elhelyezését már a műtéti helyiségekre is kiterjesztették. Gondot okoz a személyzet biztosítása is, hiszen az 1.136 kórházi dolgozóból 197-en betegállományban vannak, 83-an Covid-fertőzés miatt. A gondok súlyosak, ezért a kórház további külső segítséget kér. Eddig a lendvai, a muraszombati, a ljutomeri és a radgonai egészségházból, valamint az ormosdi pszichiátriáról nyújtottak kádersegítséget, akikhez három önkéntes is csatlakozott.

Súlyosbodik a járványhelyzet a szomszédos országokban is, így szigorúbb korlátozásokat vezettek be a vörös listára került Magyarországon, Ausztriában és Horvátországban is.

 

MCSi Design