1920 szeptembere: Előtérben a földreform, a határátlépés és a gazdasági nehézségek

  • Nyomtatás
  • goncz3620Szeptember elején Alsólendván megnyílt a Polgári Iskola két osztálya, az óvoda megnyitása azonban még váratott magára. Belatincon helyiséggondok adódtak, ezért a Brejc Janko vezette tartományi kormány szeptember 1-jén levélben fordult a Szávai Hadtest parancsokságához, hogy a Zichy kastélyt bocsássák az iskolanővérek rendelkezésére, mivel addig azt a katonaság használta. A katonák elhelyezésére a belatinci uradalom egyik majorsági épületét javasolták.

     

    Képünkön: Dr. Brejc Janko (1869–1934), a tartományi kormány akkori elnöke 1920 szeptemberében sokat foglalkozott a muravidéki emberek és szervezetek nehézségeivel. Egyebek mellett a szabad állatszállítás ügyében is eljárt. Forrás: Ilustrirani Slovenec, 4, št. 44, 21. 10. 1928 – https://www.slovenska-biografija.si/oseba/sbi148769/

     

    Tekintettel arra, hogy a Muravidék délszláv megszállása után az Alsólendvai járásban a pénzügyőrség folyamatosan horvát fennhatóságnak volt alárendelve (miközben minden más területen szlovén dominancia érvényesült), a tartományi kormány követelte e téren is a változást. A pénzügyminisztérium 1920. szeptember 18-ai levelében értesítette a tartományi kormány elnökségét, hogy minden intézkedés megtörtént annak érdekében, hogy az Alsólendvai járás pénzügyőrsége a ljubljanai főigazgatóságához tartozzon. A vallásügyi minisztérium, a Szent István-napi muravidéki ünnepségek „létjogosultságát” vizsgálva szeptember 10-én arról értesítette a tartományi kormányt, hogy folyamatban vannak a jugoszláv kormány és a Szentszék közötti tárgyalások arról, hogy a Muravidékre apostoli adminisztrátort neveznek ki, mivel a Muravidék egyházilag magyar püspökséghez tartozott. A szombathelyi püspök által kinevezett püspöki helynökök irányították ugyanis akkoriban a két muravidéki esperességet, ezért a jugoszláv, illetve szlovén állami és tartományi vezetők ennek megváltoztatására törekedtek.

    A jugoszláv mezőgazdasági miniszter 1920 szeptemberében megalapította a földreform kivitelezését irányító tartományi főigazgatóságot Ljubljanában, ami a Muravidéken, főképpen a Parasztszövetség köreiben nagy érdeklődést keltett. Klekl Jožef és köre azonnal figyelmeztették az elöljárókat és a helyi vezetőket, hogy éberen figyeljék és szükség szerint bírálják az említett főigazgatóság minden rendelkezését. Tekintettel arra, hogy a tartományi főigazgatóságnak jogában állt más vidékekről is betelepíteni földigénylőket a felosztott nagybirtok területére, Klekl hangoztatta, hogy az esetleges muravidéki betelepítések ellen mindenki lépjen fel, mivel a Mura mentén bőven van rászoruló, akiknek földet kellene adni, ezért – szerinte – oda nem szabadna senkit betelepíteni. A szlovén sajtóban megjelent, hogy az Alsólendvai járásban az Esterházy-birtokra tengermelléki családokat telepítenek, mert az ott élő magyar családok nem akarják a földet. Az utóbbit a Novine című lapban hazugságnak minősítették. A betelepítésektől való félelem nem volt alaptalan, mert Sándor trónörökös eleve úgy rendelkezett, hogy a földreform keretében elsősorban azoknak az önkénteseknek kell földet biztosítani, akik harcoltak Jugoszlávia egyesítéséért. A Novine hetilapban arra is felhívták a muravidéki kormánybiztos figyelmét, hogy abban az évben még sokan Magyarországon kényszerültek aratási munkát vállalni. A magyar állam azonban nem engedélyezte a több vagonnyi megszolgált termés átszállítását a határon, ezért arra kérték a jugoszláv kormányt, hogy járjon el a megszolgált gabona célba érése ügyében. További gondot jelentett, hogy a magyar adóhivatal megadóztatta a muravidékiek gabonáját, ami jelentősen csökkentette a munkások keresetét. Ezért felszólították az idénymunka szervezőit, hogy a learatott területek tulajdonosai révén forduljanak a magyar kormányhoz, hogy tekintsenek el az adózástól vagy pedig a nagybirtokosok fizessék ki a kiszabott vámot.

    Az akkor még ideiglenesnek számító határon az átkelés rendkívül körülményes volt. Lipovšek kormánybiztos úgy rendelkezett, hogy „a demarkációs vonalon való átkelés csak azoknak a földtulajdonosoknak engedélyezett, akiknek a határ mindkét oldalán van földterületük, és csakis földművelés céljából.” Az átkelés ott volt lehetséges, ahol azt a katonai parancsnokság meghatározta. A kettősbirtokosoknak rendelkezni kellett bizonylattal, amit az illetékes hatósági szervek adtak ki. Más személyek csak Gyékényesen át mehettek Magyarországra, Ausztriába pedig Spittalnál (Špilja). Hohnjec Josip stájervidéki országgyűlési képviselő szeptember elején „interpellációt” intézett a jugoszláv külügyminiszternek, amelyben a határmegállapító bizottságok küldetésére és fontosságára hívta fel a figyelmet, mivel hasonló tatalmú korábbi leveleire a kormánykörök nem reagáltak. Felterjesztésében három konkrét kérdést intézett a külügyminiszternek: 1.) A békekonferencia főtitkársága milyen instrukciókat adott a kormánynak a határmegállapító bizottságokat illetően? 2.) A kormány már döntött-e az SZHSZ Királyság részéről közreműködő személyről? 3.) Elegendő figyelmet fordít-e a kormány a konkrét határvonal megállapítására a magyar–jugoszláv határ muravidéki szakaszán?

    A radgonai gazdasági szövetkezet vezetősége, amely a legfontosabb árubeszállító volt a Muravidéken, a Brejc vezette tartományi kormánynak küldött levelében felrótta, hogy a muravidéki gazdasági és kereskedelmi cégek komoly gondokkal küszködnek, mert még kölcsönt sem tudtak igényelni, miközben Szlovénia más tájegységeiben volt erre mód. Megjegyezték, hogy amennyiben a tartományi kormány nem tud nekik támogatással vagy „a kölcsön kijárásával” segíteni, akkor legalább arra vonatkozóan járjon el, hogy az állami támogatásban részesülő nagy állami vállalatok enyhítsenek a muravidéki cégeket és szövetkezeteket sújtó kedvezőtlen fizetési feltételeken. Az akkoriban már erőteljesen jelentkező zsidóellenes hangulat szellemében a levélben azt is megjegyezték, hogy a muravidéki „magyar zsidók is azon dolgoznak, hogy minket ellehetetlenítsenek”, amit árnyaltan kell értelmezni. A levél hatására a tartományi kormány arra kérte az élelmezési főigazgatóságot, hogy támogassa az említett gazdasági szövetkezet kölcsönfelvételre vonatkozó kérését és szükség szerint a központi kormány segítségét is kérjék ennek érdekében. A muravidéki Parasztszövetség közbenjárására Brejc kormányfő azt is jelentette, hogy szabad az állatszállítás a Muravidékről Szlovénia más vidékeire, a Muraközbe és Horvátországba. Akkoriban az is borzolta a kedélyeket, hogy a muravidéki cégeknek és a lakosságnak nem engedélyezték az erdők gazdag faállományának értékesítését, amire építkezési és fűtési szempontból nagy szükség lett volna, a belgrádi kormány azonban engedélyezte az alsódomborúi (Dolnja Dubrava) Újlaky–Hirschler fakereskedéssel foglalkozó cégnek a fakitermelést a kebelei erdőkből. Az üzlettel az említett cég 60 millió korona tiszta haszonhoz jutott.

    A „Jugoslavija” című napilap 1920. szeptember 18-ai számában megjelent egy cikk a muravidéki települések utcaneveiről (amelyek között akkor még a magyar jellegűek domináltak), amelyben – egyebek mellett –felszólították az illetékeseket, hogy vezessék már be a szlovén utcanévrendszert, „hogy végre eltűnjenek a magyar nevek”. Az említett újság azt is nehezményezte, hogy a muravidéki vasútforgalmazó a menetrendet még 1920 szeptemberében is csak magyar nyelven tette közzé.