kele
perec1
garas1
64. évfolyam
31. szám
Megjelenés:
2020. 08. 06.
kiscim3120
 

Borut Pahor államfő Budapesten

pahor27201Borut Pahor szlovén államfő a járványhelyzet utáni első hivatalos látogatásán a múlt csütörtökön Magyarországon járt, ahova ezúttal vonattal érkezett. Budapesten Áder János magyar köztársasági elnök fogadta. Tárgyalásaikon szóltak a kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről, a szlovén és a magyar kisebbség helyzetéről, a migrációról, a Nyugat-Balkán helyzetéről és környezetvédelmi témákról.

pahor27202A két ország között szabad a közlekedés, de kiemelt fontosságú a külső határok megvédése, az illegális migráció megállítása – hangzott el. Áder és Pahor megtárgyalta, milyen irányban lenne érdemes folytatni az eddigi sikeres regionális gazdasági és fejlesztési együttműködést, illetve megállapították, hogy javítani kell a határtérség infrastrukturális összeköttetését. Trianon 100. évfordulója kapcsán Áder János kifejtette: Magyarországnak a 2. világháború óta soha nem volt senkivel szemben területi igénye vagy követelése, és ezután sem lesz. Szóba került a magyarországi szlovén, illetve a szlovéniai magyar kisebbségek ügye, a két állam hasonló támogatásban részesíti a nemzeti kisebbségeket.

A szlovén küldöttségében ott volt Aleksandra Pivec mezőgazdasági és Zdravko Počivalšek gazdasági és technológiafejlesztési miniszter, valamint Maja Pak, a Szlovén Turisztikai Szervezet (STO) igazgatója is, aki bemutatót szervezett a magyar utazásszervezőknek és turisztikai ügynököknek. Magyarország a szlovén turizmus egyik leggyorsabban növekvő, a 7. helyen álló felvevőpiaca. A sokszínű és fenntartható kínálat, a biztonság, a közelség, az akadálytalan határátlépés miatt Szlovénia bizakodik a Magyarországról érkezők növekedésében. Tavaly a magyar turisták száma meghaladta a 190 ezret. Júliusban az STO hirdetési kampányt kezdett a budapesti villamosokon.

 

 

MCSi Design