kele
perec1
garas1
64. évfolyam
26. szám
Megjelenés:
2020. 07. 02.
kiscim2620
 

Családriport a karantén alatt

riport19201A koronavírus valósággal felforgatta a megszokott mindennapokat. Vannak, akik nehezen viselték a korlátozásokat, mások könnyedén megszokták az új rendet, és akadnak olyanok is, akik jót is képesek voltak kihozni a helyzetből. Ezúttal egy igazi nagycsalád karanténos mindennapjairól mesélt nekünk Varga Dora Monika.

A helyzetük különösen érdekes, főleg a szigorú korlátozó intézkedések tükrében, hiszen Monika férje, Dani külföldön dolgozik, a család néhány éve a Muravidékről Magyarországra költözött, és ami a legszebb, hat gyermekük van, Endrina, Emilia, Emirian, Edvin, Edi és Eron, akik Budapesten, Lendván és Göntérházán tanulnak.

Színes család, mozgalmas élet, állandó pörgés, majd jött a karantén. Hogyan élték meg, hogyan hidalták át a korlátozásokat, hogyan viselték a gyerekek, hogy nem találkozhattak a barátokkal, rokonokkal?

– A legelején azt hittük, mint gondolom sokan mások, hogy két-három hét és véget ér ez az egész. De nem így lett. Minden nap újabb korlátozások jöttek, hallgattuk a híradót, bújtuk a telefonunkat friss és jobb híreket várva. Enyhítések helyett azonban egyre elkeserítőbb adatokra ébredtünk reggelenként. Az első két hét volt a legnehezebb. Féltettük a családunkat a betegségtől, lezárták a határokat, nem mehettünk át Szlovéniába a nagyszülőkhöz. Azt hiszem, a gyerekeknek ez volt a legrosszabb, hogy a barátok és az iskolatársak mellett még a papát és a mamát sem láthatták.

riport19202 A férje pedig külföldön dolgozik, ő végül is haza tudott jönni?

– A férjemnek hál’ Istennek szerencséje volt. Március elején éppen megjött Németországból és március végén ment volna vissza. De mivel ott is minden leállt, így a túlóráit kihasználva itthon maradhatott velünk. Majd június közepe táján megy újra vissza dolgozni.

Az iskola, óvoda leállása miatt a gyerekek otthon töltötték az elmúlt időszakot. Egy átlagos kis családban is körülményes a távoktatás, beosztani az időt, a számítógépeket, időre leadni a feladatokat. Önöknél hat gyermek van, hogyan sikerült áthidalni a felmerülő nehézségeket? Kellett-e segíteni a kicsiknek? Mi lesz, ha megnyitják újra az iskolát a kicsiknek, de a határok zárva maradnak?

– A hat gyerekemből a legidősebb lányom Budapesten tanul, ő is itthon volt egészen a vizsgák kezdetéig, nemrég ment vissza. A kisebb lányom Szlovéniában maradt a barátjánál, pár hétig nem is láttam, nagyon hiányzott. Majd végre átengedték a határon, mivel itt van a lakcíme. Ő most készül az érettségire. Jelenleg a négy fiunkkal vagyunk itthon. A távoktatás kicsit nehézkesen kezdődött, mivel két laptop van a családban, így mindenkinek ki kellett várnia, hogy sorra kerülhessen. Szerencsére időközben a göntérházi iskolától kaptunk egy laptopot, így most sokkal könnyebb. A legidősebb fiam harmadikos a Lendvai Kétnyelvű Középiskolában, neki nem kell segítség a tanulásban, a másik nagyfiam hatodikos, ő szintén önállóan dolgozik. De a két kisebb mellé muszáj leülnünk – egyikük harmadikos, a másik ötödikes. A számítógép használatában is segíteni kell nekik, illetve az elvégzett feladatok elküldésénél és a megoldásoknál is igénylik a segítséget.

Vinni egy ekkora háztartást, jó anyának, jó tanárnak, jó szakácsnak, jó szülőnek lenni nem kis feladat. Önöknél mi az, ami ebben az időszakban bevált, megváltozott, hozott-e jót, rosszat ez a vírus az életükbe?

– Nekem személy szerint ez az időszak nem is olyan szörnyű, sőt! A családom körében vagyok, nem kell rohangálnom két alkalommal reggel és két alkalommal délután a fiúkért át Szlovéniába, majd fociedzésre vinni és hozni őket. Május 18-ával a legkisebb és a legnagyobb fiam újrakezdi az iskolát. Éppen a minap értesültünk róla, hogy az intézmény elküldte az igazolást, amit a határon felmutathatunk majd. Az idősebbnek pedig elegendő lesz a diákigazolvány, így a határátlépés is megoldott. Szóval lassan visszatér minden a régi kerékvágásba. Érdekes, de én pont ebben az időszakban tudtam nyugodtan, stresszmentesen élni. Itthon voltunk, nem kellett aggódnom. Amíg én a tanulásban segítettem, addig volt, hogy a férjem megfőzött vagy besegített. Sokat voltunk a szabadban, sétáltunk, kerékpározgattunk, és volt időnk mindenre, legfőképpen egymásra. Megállt a világ, igaz, hogy nem társaloghattunk annyit másokkal, barátokkal, de annál több időnk volt magunkra. Furcsa lesz újra megszokni a rohanó életet.

 

 

MCSi Design