Újabb kísérlet Szlovénia regionalizációjára   

  • Nyomtatás
  • regiok3519Szlovénia negyedévszázados önállósulása után már több ízben próbálkoztak az ország régiókra osztásával, eddig eredménytelenül. A legújabb kísérletet semleges szervként az Államtanács vállalta fel, ennek égisze alatt született meg az új terv, amely 11 régióval tervez. Ahogy megjelent a javaslat, számtalan észrevétel, megjegyzés érkezett hozzá. Amennyiben elfogadásra kerülne, 2023 január elsejével lépne életbe. 

    Az Államtanács égisze alatt elkészített javaslat szerint Szlovéniát 11 régióra osztanák, így lenne Dolenjskói, Gorenjskói, Goriškói, Dél-Stájer, Kelet-Stájer, Nyugat-Stájer, Koroškói, Ljubljanai, Primorsko–ňotranjskói, Savinjsko–šaleškói és Muravidéki régió. A maribori egyetem szakemberei által készített javaslat szerint a régió székhelye, a regionális tanács székhelye és a községek regionális tanácsa a régiókban más-más helyen lenne. A javaslat szerint így a Muravidéki régió székhelye Muraszombat lenne, a regionális tanács Lendván ülésezne, míg a községek regionális tanácsa Gornja Radgonán. Már ebből kitűnik, hogy Gornja Radgona térsége a muravidéki régió része lenne, míg Ljutomer a Kelet-Stájer régióhoz tartozna.

    A 11 régió javaslatának alapját a jelenleg is központként működő úgynevezett városi községek jelentik, az elhatárolásoknál pedig figyelembe vették a napi munkamigrációkat is. A régiókat a jelenleg működő 58 közigazgatási egységből alakítanák ki, így elvileg a javaslat nem tervez plusz munkaerőszükségletet. A javaslatnak természetesen még sok szitán átmennie és valószínűleg módosításokra is sor kerül.  Az ország legújabb regionális szerkezetének készítői szerint arra kell törekedni, hogy 11-nél több régió ne legyen, míg kisebb számot ők is el tudnak képzelni. Az eddig beérkezett visszhangok alapján már ősszel számos községi és egyéb érdek ütközik majd az új regionális szétosztás kapcsán. Remélhetőleg ez a kísérlet nem bizonyul majd ismét sziszifuszi munkának, az ország decentralizációja, nem utolsósorban az uniós környezetben hatékonyabb regionális koncepció ezúttal életben tud maradni.