A negyedik próbálkozás a fracking betiltására

  • Nyomtatás
  • frack3721A szlovén kormány múltheti ülésén nem fogadta el a bányászati törvény módosítását. Az ellenzéki pártok (Levica, LMŠ és SD) ugyanis újabb, már a negyedik módosításjavaslatukat nyújtották be a művelet alkalmazásának teljes – és nem csak részleges – betiltására vonatkozóan Szlovénia területén. A kormányjavaslat megfogalmazása szerint a tiltás csak a nagyobb léptékű rétegrepesztéses palagázkutatásra és -kitermelésre vonatkozik, a kisebbekre viszont nem, illetve megkülönbözteti a különféle fracking-típusú beavatkozásokat, tekintettel arra, mennyire jelentenek veszélyt a környék vízforrásaira.

    A kormány által benyújtott módosítás ebben a formában nem tiltja meg a fracking alkalmazását a petesházi olaj- és gázmezőn, így a kétes művelet – meghatározott feltételek mellett – továbbra is engedélyezett lenne.

    A Levica a három sikertelen módosítás után a múlt héten a negyediket is benyújtotta, s kifejtette: csakis a teljes és feltétel nélküli fracking-betiltás mellett való kiállás lehet az igazi környezetvédelmi érdek Szlovéniában.  

    A hidraulikus rétegrepesztés betiltására szólított fel már tavaly decemberben Lendva Község és több környezetvédelmi szervezet, a muravidéki civilkezdeményezés. A petesházi gáz kitermelésére a Geoenergo Kft. rendelkezik koncesszióval, mely az Ascent Resources brit gázkitermelő társaság szlovén partnere. A koncesszió 2022-ben lejár.