Romlott a covid-helyzet

  • Nyomtatás
  • covid3421Szlovéniában romlik a járványhelyzet, a beazonosított fertőzöttek száma ugrásszerűen nő, s a hét végére már a vörös fázisba kerülhet az ország. Az új tanév jelenléti formában, buborék-jelleggel, a B modell szerint indul az oktatók heti – számukra egyelőre ingyenes – gyorstesztelésével. Az újabb változások szeptember 6-ától várhatók.

    A hét eleji adatok szerint egy nap alatt a másikra 258-cal nőtt a fertőzöttek száma. A delta vírusmutáns terjedése fokozott odafigyelést és minden egyén felelős viselkedését követeli meg – hangsúlyozzák az illetékesek. Szlovéniában a felnőttek átoltottsági aránya a múlt héten elérte az 50 százalékot. Folytatódik az oltási kampány, hiszen ez az arány korántsem elegendő a nyájimmunitás eléréséhez. Egyre több esetben kötelező a PCT igazolás felmutatása.

    Az új tanév kezdete előtt biztosnak látszik, hogy az oktatás jelenléti formában indul a B modell szerint. A PCT feltételek igazolása az iskolai, óvodai személyzeten kívül kötelező a gyerekek kísérői (szülők, nagyszülők…) számára is, különben nem léphetnek be az épületbe. Kivételt jelentenek az óvodás korú és az első harmadot látogató iskolások kísérői, de szülői értekezletre például szükséges a PCT igazolás. A 3. harmad feletti általános iskolások és a középiskolások öntesztelése szeptember 1-jével indul díjmentesen.

    Augusztus 23-ától a gyorstesztek önköltségesek, illetve a munkaadó költségére történnek. A teszt ára a muravidéki egészségházakban egységesen 10 euró, a muraszombati kórházban 12 euró. A tesztelések órarendje Lendván nem változik. A gyorstesztek (heti egy alkalommal) fizetése alól mentesülnek az oktatásban, az egészségügyben, a szociális területen dolgozók, a boltosok, a fodrászok, a kozmetikusok, a rendezvényszervezők, esetükben a költségeket az állam a közpénzekből fedezi. Szeptember 6-tól újabb változások várhatók, feltehetően a határátlépést illetően is, de várhatóan továbbra is kivételt jelentenek majd a napi ingázók és a kettősbirtokosok.