kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

SLO30: Hodosnál is zajlottak az események

indep3021Sorozatunk előző részében az önállósulási háború Lendva Község területén történt eseményeivel foglalkoztunk, a jelen számban a kétnyelvű terület egyéb területeinek történéseit, leginkább a Hodos környékieket világítjuk meg. Beszélgetőtársunk Jónás Lajos nyugalmazott hodosi katonatiszt, a Szlovén Katonai Veteránszövetség tiszteletbeli elnöke, az akkori események aktív résztvevője.  

Ahogy ezt már több ízben is említettük, a Muravidéken az önállósulási háború eseményeinek zöme a határátkelők, illetve befejező fázisban a határőrlaktanyák tulajdonlásáról szólt. A függetlenség kikiáltásának másnapján ugyanis Szlovénia-szerte, így a Muravidéken is a határátkelőhelyen szolgáló rendőrök a jugoszláv zászlókat szlovénra cserélék, a jugoszláv felségjelzésű táblákat szlovénok váltják. A szövetségi erők viszonylag gyorsan reagálnak, 1991. június 26-án felhívják a szlovén erőket, hogy szüntessék be a felségjelek cseréjét, különben kénytelenek lesznek intézkedni. A szlovén rendőri vezetés erre megerősíti a határátkelőhelyeket, ami bölcs lépésnek bizonyul. Már következő napon a szlovén rendőri erők, illetve a területvédelem is tűzparancsot kap a határétkelőhelyek védelme érdekében. A hodosi határátkelőt védő rendőri alakulatokat megerősítik a Péterhegyen állomásozó rendőri alakulatok. Közben elkezdődnek a néphadsereg akciói, a sorozat előző számában tárgyalt hosszúfalui és petesházi helyszínen, de a gederovci, illetve a kuzmai határátkelőhelyen is.

Hogyan zajlottak az események Hodoson?

199. június 27-én délután negyed ötkor a hodosi határátkelő felett a jugoszláv néphadsereg két szállító helikoptere repül át, magyar területen megfordulnak majd a határátkelő közelében, az őrtoronynál Marković, a ptuji kaszárnya alhadnagya vezérletével 36 katonát hoznak az átkelőhely környékére. Tíz percre rá a helyszínre még egy helikopter érkezik, ezúttal szövetségi rendőröket, vámosokat és két ágyút is hoznak magukkal. A szlovén erők nem tudnak tüzelni, hisz nincs tűzparancs. Az említett légi úton érkező néphadseregi erőkhöz csatlakoznak a hodosi laktanyában állomásozó erők is Verbai Zoltán zászlós vezérletével.

A hadsereg tárgyalásokat kezdeményez, a két említett katonatiszt mellett a szövetségi rendőrség tisztje, Fazlić és Komazec tárgyal a hodosi határátkelő rendőrparancsnokával, Berlak Franccal, illetve Sedar Jožéval. A jugoszláv tárgyalók határozatot próbálnak átadni a szlovén félnek, amellyel felmentiik őket, de ezt természetesen visszautasítják. Utána még többször tárgyalásokat kezdeményeznek, de mivel nem történik előrelépés, a néphadsereg alakulatai az esti órákban megpróbálják elzárni a határátkelőhelyet. A szlovén rendőri alakulatok ekkor a Hodoson állomásozó területvédelmi egységeket – a 65 fős 3. osztagot – hívják segítségül, akik 5–6 fős csapatokban a vasúti töltésen próbálják megközelíteni a határátkelőhelyet. Este háromnegyed nyolckor a hadsereg alakulatai észreveszik a területvédelmi egységet és tüzet nyitnak rájuk, ahogy magára az átkelőhelyre is. A kölcsönös tüzelést (a szlovén oldal 10 ezer golyót lőtt ki) csak egy erőteljes vihar szünteti meg, de a hadsereg kiiktatja a határátkelőhely trafóját, így ez teljes sötétségben marad. A határátkelő védelmét vezérlő rendőrtiszt ekkor tűzszünetet rendel el. A néphadsereg alakulatai azt gondolják, hogy a védők Magyarországra menekültek, így megközelítik a határátkelőhelyet, de meglepetésükre erős fegyvertűz várja őket, ami miatt pánikba esnek és visszavonulnak a határőrlaktanyába. Ezzel a csellel gyakorlatilag sikerült megvédeni a Hodos–Bajánsenye nemzetközi határátkelőhelyet. Reggel a szlovén Területvédelem 3. osztaga és a rendőralakulatok elfoglalják a néphadsereg előző napi állásait, és rengeteg elhagyott eszközt, fegyvert, töltény, robbanószert foglaltak le. Az említett két ágyúból nyolc alkalommal lőttek a határátkelőhelyre, de nem találtak célt, mert a lövedékeket felfogták az épület előtt álló nyárfák.  

A többnapos tárgyalássorozat ellenére a hodosi határőrlaktanyába szorult szövetségi erők nem hajlandók megadni magukat, így július 2-án a szlovén rendőrségi és területvédelmi alakulatok teljes blokád alá veszik a laktanyát két ágyúval és egy aknavetővel támogatva, így a szövetségi erők belátják kilátástalan helyzetüket, majd összesen 66 katona, 2 tiszt, 15 szövetségi rendőr és 4 szövetségi vámtisztségviselő adja meg magát.

indep30212– A szövetségiek a határátkelőt akarták elfoglalni, de sikerült úgy megvédenünk, hogy sosem volt lezárva, a forgalom végig működött, ami nagy eredménynek számított. Visszagondolva azt kell mondanom, hogy a leglényegesebb megmozdulásnál a véletlennek is köszönhető, hogy az események nem követeltek emberéletet – mondja Jónás Lajos a történelmi pillanatokra visszaemlékezve. – Amikor a térképen berajzoltam a parancsnoknak, hogy merre kell vezetnie a csapatainkat, hogy a szövetségi katonákat vissza tudjuk verni, a parancsok rosszul értelmezte a tervrajzot és a lesállást rossz helyen állította fel. Szerencsére! Mert ha nem téveszti el, akkor a szövetségiek belesétálénak a csapdánkba és valószínűleg tüzet nyitunk egymásra. Persze a katonának háborúban ez a dolga, de emberek vagyunk, és én mindig azon a véleményen voltam, hogy egy halott is sok. Habár ellenségek voltunk, mégis mindkét fél úgy volt vele, hogy azért ne gyilkoljuk egymást. Nem utolsó sorban a határőrparancsnokok közül is sokan idevalósiak voltak, a 13 őrsön szolgálók 90 százaléka helyi volt – emeli ki.

– A szövetségi katonáknak tehát sikerült a védelmünket megkerülni és a barakkba eljutni – a mai ifjúsági központ helyén működő egykori katonai őrs –, ám ekkor a saját csapdájukba estek. A katonáink körbevették a területet, a vizet, a villanyt és a kiutat is elzártuk előlük. A 25 katonának elegendő laktanyában 85 katona rekedt alapvető élelem és ellátás nélkül. A felsőbb utasítás az volt, hogy ha nem adják meg magukat, akkor lőjünk. Körbevettük őket, a területvédelmi alakulatok teljes blokád alá vették a laktanyát, megerősítve két ágyúval és egy aknavetővel, így a szövetségi erők belátták kilátástalan helyzetüket és megadták magukat.

A barakkban fegyverzet és robbanóanyag is volt. Nekünk volt egy ágyúnk, amivel az egészet megsemmisíthettük volna, de erre nem volt szükség. Tudtuk, hogy előbb-utóbb megadják magukat. És úgy is lett. Öt nap múlva szerveztetten tették le a fegyvert, mi pedig elszállítottuk őket mint hadifoglyokat. Bár stratégiailag igazam volt, de az eset megmutatta, hogy ha a lesállás helyét nem téveszti el a parancsnok, akkor a védelmi stratégia tűzharccal és áldozattal járt volna. Ezen kívül volt még több olyan eset volt, ami említésre méltó volna, elég, ha csak a hírszerzők munkáját vagy éppen a senkiföldjén zajlott megbeszéléseket nézzük.

 

 

A sikerektől függetlenül a háború napjai embert próbáló időszakot jelentettek. Bizonytalanság volt, senki sem tudta, hogy meddig fog tartani, hová fajul az egész. Katonaként igazából nincs ilyen helyzetben félelem az emberben, az később tör rá, inkább a lelki teher volt nagy. És ezzel mindenkinek magának kellett megbirkózni. Történtek olyan dolgok is, hogy néhány ember idegileg nem bírta vagy éppen hallucinált. Az, hogy én idevalósi voltam, hogy ismertem mindenkit és tudtam is, hogy milyen feladat adható az illetőnek, katonai szempontból jó volt, másfelől viszont óriási nyomás és felelősség. A katonák közt jócskán volt olyan, aki egyszerű paraszt volt, majd egyik napról a másikra géppuskát kellett adni a kezébe. Hodosról például négy önkéntes volt és öt behívott. Volt olyan eset, amikor egy hodosi eljött hozzám, és könyörgött, hogy a fiát ne hívjuk be. Felajánlotta saját magát helyette. Én ebbe beleegyeztem. És nagyon bölcs döntés volt, hiszen az apa remekül ismerte a helyi terepet, és többet segített, mint a kiskatona tudott volna. Olyan is volt, aki a behívója után megszökött, elment Ausztriába. De ezt is meg lehetett érteni – meséli Jónás Lajos.

Hasonló, de talán még erőteljesebb, valamint a szövetségi erők oldalán halállal is járó események zajlottak Kuzmán, míg a zsitkóci és a kebelei helyszíneken a szövetségi erők rövid tárgyalás után megadták magukat.

– A háború végül jól végződött, részünkről emberáldozat nélkül. 1991-ben mindenki azt akarta, hogy legyen saját államunk, hogy azt tehessük, amit akarunk. Ezt elértük, megkaptuk a saját államot, most meg sokszor úgy tűnik, hogy nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk vele – zárta gondolatait Jónás Lajos.

Tt, AK       

 

 

MCSi Design