kele
perec1
garas1
65. évfolyam
16. szám
Megjelenés:
2021. 04. 22.
kiscim1621
 

Házioltár: a hétköznapok vallásossága

hazioltar1321Napjainkban gyakran használatos kifejezés a vasárnapi keresztény. Az olyan embereket nevezik így, akik eljárnak ugyan a vasárnapi szentmisékre, istentiszteletekre, de a hétköznapokban, a mindennapok élethelyzeteiben nem tükröződik rajtuk a keresztény életfelfogás. A hagyományos magyar paraszti társadalom tagjaira jobbára éppen az ellenkezője volt jellemző. Vallásosságuk nem a templomlátogatásban merült ki, hanem a vallásosság átszőtte a mindennapjaikat.

 

Képünkön: Szentsarok, Radamos. Fotó: Berentés Tamás, 1986. Thúry György Múzeum, Nagykanizsa, 12993.

 

A hit, a vallásosság legjellemzőbb megnyilvánulása a gyakori és rendszeres imádkozás volt, ami lehetett egyéni, családi és közösségi is. Egyéni imádkozásra főleg este és reggel még az ágyban került sor, vagy a határban járva a keresztek, a szentek szobrai előtt, de a magányos munka vagy a gyaloglás is jó alkalmat szolgáltatott rá. Arra törekedtek, hogy egész életük egy ima legyen. A családi közös imádkozás hozzátartozott a régi katolikus parasztélet mindennapjaihoz. Reggel, délben, este együtt ült az asztalnál a család, és ilyenkor a gazda vezetésével közösen imádkozták el az asztali áldást. A nagy ünnepek előestéjén is együtt imádkozott és énekelt a család.

A régi paraszti világban nemcsak a pap vezetésével végeztek közösségi imádságokat, hanem önállóan is a búcsújáráskor vagy egyes vallásos népszokások, mint például a Szent Család-járás vagy szálláskeresés és a rózsafüzér áhítatosságok alkalmával.

A böjtölés fontos része volt a népi vallásosságnak. A keresztény magyarság a szigorú böjtök, a hamvazószerda és nagypéntek mellett a nagyböjtöt és az általános pénteki böjtöt is megtartotta. A böjtölés mértéke, módja személyenként, illetve családonként változott. Az egyház hivatalos előírásai az évszázadok alatt fokozatosan enyhültek, akadtak azonban mindig olyanok, akik minden böjtöt a régi szigorúsággal tartottak meg.

A hagyományos parasztközösségekben a legfőbb erkölcsi útmutató és előírás a tízparancsolat volt és a közösség el is várta tagjaitól, hogy ezen elvek szerint éljenek: ne káromkodjanak, ne lopjanak, ne paráználkodjanak, ne öljenek, vasárnap ne dolgozzanak és rendszeresen járjanak templomba. Aki ezek ellen vétett, azt a közösség elítélte és megbüntette, leggyakrabban kiközösítéssel.

Egy-egy hagyománytisztelő közösség vallásosságát jól tükrözték az alkalmazott köszönési formák. A katolikus magyar falvakban a 20. század közepéig általános volt a „Dicsértessék a Jézus Krisztus” köszönés, amelyre a „Mindörökké Ámen” formulával válaszoltak. A Dicsértessék a Jézus Krisztus jellegzetes közép-európai köszönés forma volt, amit különösen a magyarok és a lengyelek kedveltek.

Kedvelt üdvözlési forma volt még különösen a férfiak és idegenek között az „Adjon Isten jó napot” vagy a „Jó napot adjon az Isten” köszönés. A távolról érkezőt a „Hozott Isten, Hozta Isten, Isten hozott, Isten hozta” köszöntésekkel üdvözölték. Gyakran használt búcsúzó, elköszönő formula volt az „Isten veled, Isten áldjon meg, Isten áldja meg”. Ezek a köszönések a 20. század közepéig elevenen éltek a magyar parasztság körében és akik használták, azok erősen hittek a kimondott szó erejében – így kértek áldást Istentől ismerőseikre, rokonaikra. A reformátusok az „Áldás, békesség”, az evangélikusok pedig az „Erős vár a mi Istenünk” köszönéssel üdvözölték egymást.

 

 

 

MCSi Design