kiscim1618
 

Dobronak Község 19. ünnepe

unnep dobr5117Dobronak Község december 15-én tartotta meg a 19. község ünnepet. Az ünnep alkalmából Drofenik Marko, a Regionális Fejlesztési Igazgatóság főigazgatója mondott ünnepi beszédet, a díszünnep keretében pedig három községi és egy polgármesteri elismerést osztottak ki a művelődési házban.
A pénteki díszünnep a meghívott vendégek és az ünneplő közönség köszöntésével, a Dobronaki KÁI tanulóinak alkalmi műsorával és a Dobronaki Nótázók dalcsokrával kezdődött. A 19. községi ünnep alkalmából Kardinar Marjan polgármester beszédében kiemelte: büszkék az elmúlt években mutatott eltökéltségükre, amellyel eredményesen járták be a kitűzött célok felé vezető utakat. A polgármester emellett kitért a 2018-as községi költségvetés megalkotására, amelyből a katasztrófavédelmi központot és a sportlétesítmények megépítését emelte ki. A jövőben fontos szerepet fordítanak az idegenforgalom, a mezőgazdaság és a gazdaság fejlesztésére annak érdekében is, hogy a határ menti községben élhető környezetet biztosítsanak. A polgármester végezetül megköszönte a Dobronak Községi MÖNK Tanácsának a többéves sikeres együttműködést, amelyet Car Anna, a magyar közösség elnöke is kiemelt a felszólalásában.
Ezt követően Drofenik Marko, a regionális fejlesztési igazgatóság főigazgatója tartotta meg ünnepi beszédét rámutatva néhány közös tényezőre szülőföldje és a Dobronaki község esetében: ez a tiszta környezet, a természetes táj, a szorgalmas emberek és a sajátos gasztronómia. Ez mind az idegenforgalmat alapozza meg, amihez Dobronakon adottak a feltételek. Emellett beszédében elmondta, a község sikeresen merített az európai uniós forrásokból, másfélmillió euró támogatást nyert, s ezen kívül azon kevés község közé tartozik, ahol teljes egészében rendezett a kommunális infrastruktúra. Ezért a régiók fejlesztésére kiírt pályázatokon már a gazdaság és az ipari övezet kiépítésére és fejlesztésére pályázhat jövőben a község.
Dobronak község 19. ünnepe keretében községi elismerést Hebar Kepe Julijana családorvos vehetett át 26 éven keresztül nyújtott szakszerű, önfeláldozó és önzetlen munkájáért, valamint Hack József a dobronaki labdarúgóklubban végzett elkötelezett és önfeláldozó munkájáért, valamint az 1966 óta működő Pri Lujzi vendéglátóhely részesült elismerésben a kulturális örökség és a hagyományos ételek megőrzéséért. Polgármesteri elismerést a Dobronaki Futballklub vehetett át, amely már hetven éve a község szerves része, idén pedig a több hullámvölgyet megélt klub az első lendvai körzeti fociliga őszi bajnoka lett.
Az ünnepség az Aeternum kvintett ünnepi koncertjével zárult.
MCSi Design