kiscim1618
 

Elégedettek a határkérdés rendezésével

arbit5017Kozlovič Lilijana, a szlovén kormány főtitkára hétfőn Hotizán és Razkrižjén az érintett polgárokkal ismertette a nemzetközi döntőbírósági határozat értelmében kijelölt szlovén–horvát országhatár életbeléptetésére és a halászatra vonatkozó négy altörvényből eredő jogokat. Kozlovič Lendván úgy nyilatkozott, hogy a törvények a szlovén minisztériumok közötti egyeztetések alapján készültek el azokban a részekben, amikhez nem szükséges Horvátország együttműködése. Mint mondta, Miro Cerar kormányfő felhívta Andrej Plenkovič horvát miniszterelnököt, hogy hozzanak létre bizottságot, amely a nem életszerű megoldások orvoslását tárgyalná.
– Az emberek Hotizán egyébként elégedettek az altörvények által meghatározott pontokkal. Tájékoztattuk őket ismét, hogy nehézségek esetén a közigazgatási egységekhez, illetve az e-igazgatósághoz lehet fordulni. A hotizai betonüzem horvát területen maradt szlovéniai székhellyel, az üzemelést a horvát előírások szerint folytathatja. A vállalkozó a költözés vagy maradás ügyében saját maga dönt, viszont lehetősége van a de minimis elve értelmében szlovén támogatásban részesülni – mondta Kozlovič.
A községet érintő nemzetközi döntőbírósági ügyekkel foglalkozó Gjerkeš Stanislav alpolgármester elmondta, hogy az emberek elégedettek a jogi meghatározásokkal, a kormány jó munkát végzett. Így lehetőség lesz mintegy 100 hektárnyi termőföld cseréjére, a területet a Szlovén Földalap bocsájtja rendelkezésre. Áthelyezésre kerül a kapcai focipálya és a gyertyánosi magasfeszültségű vezeték, a Mura-gátak karbantartását pedig Szlovénia végzi. A betonüzem átköltöztetésének költségeit újra fel kell becsültetni – tette hozzá.
MCSi Design