kiscim5017
 
 

Bajnok a Nafta: Nafta 1903 – Polana 4:1

sport nafmeccs2217A közönség és a szurkolók várakozásának megfelelően a 2016/17-es idény utolsó összecsapását a Nafta, ahogy illik, győzelemmel zárta, amivel megérdemelten szerezte meg a harmadosztály bajnoki címét és a közvetlen feljutást a másodosztályba.
Vasárnap az őszi idényben a csapatot megverő Palina – az egykori Djurić Slobodan edző vezetésével – érkezett a lendvai stadionba. A visszavágón a meglepetésre esélyt sem adva a hazaiak rögvest a saját térfelükre szorították a vendégeket. Mezőnyfölényben játszva a helyzetek egymás után jöttek, a szurkolók örömére pedig már a 24. percben megtört a gólcsend, Marciuš mintegy nyolc méterről megszerezte a vezetést. Alig hat perc elteltével már kettőre nőtt a hazaiak előnye: a szögletre a kapu előtti kavarodásban Šeruga helyezkedett a legjobban, s a kapu bal sarkába fejelt. A félidő végeredményét Vinko egy nagyon szép találattal állította be. Palina csapata szinte nem tudott labdába rúgni, támadásaikat a lendvaiak már a félpálya környékén megszűrték, a ritka kapura törések pedig veszélytelennek bizonyultak.
A fordulást követően visszavett a lendületből a Nafta, de a lehetőségek így is sorjáztak egymás után. Az egyiket a csereként pályára lépő Roginić játszotta meg ügyesen, jobb oldali beadását Monjac értékesítette, így Šaruga vendégkapus a mérkőzésen negyedszer is kénytelen volt a hálóból kiszedni a labdát. Szinte a következő támadásban Roginić igencsak megzörgette a keresztlécet, majd Monjac hagyott ki lehetőségeket. A véghajrához közeledve a plinaiak egyre gyakrabban jutottak el a Nafta tizenhatosa elé, s a 73. percben egy súlyos védelmi hiba következtében Žalik Samo által meg is szerezték a szépítő gólt.
A meccsen a hangulatot a Gorgone szurkolói folyamatosan izzásban tartották, hangosan buzdította a lendvai gárdát, a meccs vége felé pedig azt skandálva: „Bajnokcsapat!”.
F.h.m./hs
MCSi Design