kiscim5017
 
 

Eredményes volt a vegyesbizottság ülése

vegyes4717Kedden a Kranj melletti Brdón tartotta meg 17. ülését a Szlovén–Magyar Kisebbségi Vegyesbizottság. A muravidéki magyar közösség, valamint a rábavidéki szlovén kisebbség által tett javaslatok megvitatása és egyeztetése után Kalmár Ferenc miniszteri biztos, a bizottság magyar társelnöke, valamint Gorazd Žmavc miniszter, a bizottság szlovén társelnöke aláírta a bizottsági ülés jegyzőkönyvét.
Ahogy ez az eddigiekben is történt, a brdói ülésen a két nemzeti közösség korábbi ajánlásainak megvalósítását tekintették át, de a jegyzőkönyvbe teljesen új tételeket is bevezettek. Természetesen vannak tételek, amelyek megvalósítása még folyamatban van, és olyanok is, amelyek csak részben vagy egyáltalán nem valósultak meg.
Kalmár Ferenc miniszeri biztos, a bizottság magyar társelnöke a közös sajtótájékoztatón emlékeztetett: 25 évvel ezelőtt írta alá Magyarország és Szlovénia a kisebbségvédelmi keretegyezményt. A miniszteri biztos fontosnak nevezte a párbeszédet, hangsúlyozta, a szlovén–magyar viszonylatban ez a párbeszéd az évek során nem szakadt meg, miközben van olyan ország, ahol a vegyesbizottság 2009 óta nem ülésezett. A bizottság magyar társelnöke kifejtette, fontosnak tartja, hogy a testületek évente ülésezzenek és elfogadják az erről szóló jegyzőkönyvet, mert ez alapján készülnek el a kormány-előterjesztések, valamint az akciótervek, és ez alapján rendel pénzt is a kabinet az ajánlások megvalósításához. Kalmár Ferenc a megvalósult projektek között említette a magyarországi kisebbségi iskolák helyzetének javulását, a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom felújítását, amelyhez a magyar kormány félmilliárd forinttal járult hozzá. Említette – szintén Magyarország támogatásával – a lendvai diákotthon megépítését és a lendvai vár felújítását is. Hangsúlyozta, előrelépés történt a muravidéki magyar önkormányzatok finanszírozását illetően is.
A kormánybiztos jelezte, hogy új gondolat is belekerült a jegyzőkönyvbe: ilyen a muravidéki árvízvédelem kérdése, a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos állásfoglalás és a környezetvédelem.
Gorazd Žmavc határon túli szlovénekért felelős miniszter, a bizottság szlovén társelnöke így nyilatkozott: a Magyarországon élő szlovén nemzeti kisebbség és a Szlovéniában élő magyar nemzeti közösség különjogainak biztosításáról szóló egyezmény figyelemmel kísérésére összehívott magyar–szlovén kisebbségi vegyesbizottság a két ország közötti párbeszéd folytatásának biztosítéka, de nem csak a kisebbségi politika terén, hanem nemzetközi szinten is. „A példaértékű munka új lendületet ad a regionális politikának, amelynek azonban zárulnak le a határoknál” – húzta alá. A kultúra, a nyelv, a kulturális örökségek és a regionális projektek az új generációk számára biztosítanak jobb jövőt – szögezte le a bizottság szlovén társelnöke. A Szlovén–Magyar Kisebbségi Vegyesbizottság jegyzőkönyve hamarosan a szlovén és a magyar kormány asztalára kerül, majd a remények szerint eljön az ajánlások megvalósításának ideje is.
MCSi Design