kiscim5017
 
 

Maradt megoldandó feladat...

kozlovic4617Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke a múlt héten a ljubljanai kormányhivatalban a kormány főtitkárával, Kozlovič Liljanával tárgyalt, a találkozón áttekintették, értékelték a mandátumban kitűzött célok megvalósítását.
Ahogy Horváth Ferenc fogalmazott, nyílt beszélgetést folytattak számos tárgykörben: „Hangsúlyoztam elégedettségünket, hogy az oktatási különtörvény elfogadási szintre került, ugyanis megállapodás született a különböző felek között, így valószínűsíthető a parlament tavaszi ülésszakán ennek elfogadása.” Hasonlóan pozitívan nyilatkozott az elnök a községi magyar önkormányzatok közvetlen finanszírozásával kapcsolatosan is, ahol szintén valószínűsíthető a megoldás, valamint az általános nemzetiségi törvénnyel kapcsolatosan is, amely kapcsán szintén el tudtak mozdulni a holtpontról. Horváth Ferenc kifejtette azt is, fontosnak tartja, hogy a szlovén kormány a jövő évben is biztosítja a gazdaságfejlesztési keretösszeget, ahogy azt is, hogy pozitívan fogadják a magyarországi gazdaságfejlesztési összegeket.
A két fél véleményt cserélt a kétnyelvűség gyakorlati magvalósításáról is. Horváth Ferenc itt is elmondta már többször hangoztatott véleményét, miszerint a kormány pozitív hozzáállása egyértelmű, gyakorlati szinten azonban kevés a változás, így továbbra is tapasztalható, hogy a közintézményekben nem tartják be a szabályokat, az új munkaerő-felvételek során továbbra is olyan embereket alkalmaznak, akik nem tudják a magyar nyelvet.
A találkozáson a kifejezetten nemzetiségi kérdéseken kívül szó esett a kétnyelvű térséget az utóbbi években sújtó környezetszennyező beruházásokról is, amelyek kapcsán Horváth Ferenc elnök kifejtette, a jövőt csak egészségre nem káros beruházások mellett tudja elképzelni. Elmondása szerint többek között a megbeszéléseken szó esett a Lendva–Pince és a Lendva–Lenti kerékpárutak építéséről, illetve a már szinte örökzöld témáról, a Lendva–Rédics vasútvonal megépítéséről is. Közösen megállapították, a 3,5 éve regnáló kormány alatt mindenképpen történt előrelépés a magyar kisebbség életében, de természetesen maradt rengeteg megoldandó kérdés is.
MCSi Design