kiscim2517

 

Komoly érdeklődés, 165 pályázat

profpaly2317A magyar kormány a muravidéki magyarság gazdasági alapjának megerősítésére idén 500 millió forint támogatást hagyott jóvá. A vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet pályázatot hirdetett, s minden elvárást felülmúlva 165 egyén és vállalat pályázott a mezőgazdaság, a vállalkozás és a turizmus területéről. Az igények túllépik a pályázati keretet. A pályázati értékelést végző budapesti bizottságban két tag a Muravidékről is helyet kapott.
 
A Pro Futura Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet által közzétett pályázati felhívás nagy érdeklődést váltott ki. A nagyjából 1,5 millió euró (500 millió forint) keretösszegű magyarországi gazdasági támogatásokra a május 31-i pályázatzárásig 165 egyén és vállalat nyújtotta be igényét. Az igényelt támogatások összege a keretet, a pályázatok teljes összege 1,659.161,20 euró. Horváth József, a Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet igazgatója egy nappal a pályázatzárás után, június 1-jén sajtótájékoztatón számolt be az eredményekről.
– Az adatok alapján nagyon sikeresnek mondható a pályázat mind a beadványok száma, mind pedig az összegük szerint. Túllépve a keretösszeget most a pályázatok versenyeztetésére kerül sor pontozásos rendszer alapján. A 165 pályázat közül a legtöbb – 102 beadvány – a mezőgazdaságból érkezett mintegy 966 ezer euró összegben. A gazdasági szektorból – kis- és mikrovállalkozások – 54 pályázat jött 544 ezer euró összértékben. A legkevesebb pályázat a turizmus területéről érkezett, 10-en adták be támogatási kérelmüket mintegy 150 ezer euró összegben. Úgy gondoljuk, hogy az idegenforgalomban meghatározott egyéves működési feltétel valamiképp visszatartotta a nagyobb arányú jelentkezést. A pályázatok kétharmadának áttekintése után elmondhatjuk, hogy mintegy 10 százalékos arányban lesz szükséges a hiánypótlás, amelyről az érintetteket írásban értesítjük. Ezt követően 8 napon belül intézkedniük kell. A pályázatokat szakemberek értékelik Budapesten az előre meghatározott pontozásos rendszer szerint a legrövidebb időn belül. A legfontosabb szempont: a projekt legyen gazdaságfejlesztési jellegű – mondta többek közt Horváth József igazgató. Kifejtette, hogy a pályázat kapcsán sokan látogatták meg segítségért, tanácsért az irodát. Volt olyan, aki egyszer, de volt, aki tízszer is ellátogatott hozzájuk. Mint minden esetben, a kezdet itt is nehéz volt, a pályázatok zöme az utolsó napokban lett leadva az irodában.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke is örömét fejezte ki a pályázat eredményei kapcsán.
– Szeretném megköszönni az emberek hitét, bizalmát és vállalkozói szellemét, mert a 165 pályázat felülmúlt minden várakozást. A rossz hangulat keltését szolgáló próbálkozásokra ez egy csattanós válasz, és bizonyíték, hogy összefogással sikerül a Muravidéken sok mindent elérnünk. A pályázatok számának nagyon jó üzenete van a Muravidék, a Kárpát-medence és a magyar kormányzat felé. Az elvégzett munkáért köszönet jár az intézet munkatársainak, az MMÖNK Tanácsának tagjain kívül a lendvai magyar főkonzulátusnak, a Muravidéki Gazdák és Vállalkozók Egyesületének, s különösen az öt községi magyar önkormányzat elnökeinek a népszerűsítés, toborzás során végzett munkáért. Örülök, hogy a pályázati keretet túllépték az igények, s annak a feladatnak is, hogy emiatt további eszközöket biztosítsunk a pályázatokra. A jó projektek esetében számíthatunk a keretösszeg növelésére, ha az eszközök nem lesznek elégségesek. Ez Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontja is, amit a legutóbbi találkozásunkkor megerősített. Köszönet a magyar kormány támogatásáért, hogy a muravidéki magyar embereknek, pályázóknak is lehetőséget adnak arra, hogy meg tudjanak maradni és munkából tudjanak megélni itt a Muravidéken – mondta Horváth Ferenc MMÖNK-elnök. Hasonló gazdasági támogatásban korábban a külhoni magyarság a Vajdaságban és Kárpátalján már részesült.
A 165 pályázat mind az öt nemzetiségileg vegyesen lakott községből érkezett (Hodos, Sal, Morác, Dobronak, Lendva). A pályázatok elbírálási határideje három hónap, azaz augusztus 31-e, de a fejlesztési intézetnél törekedni fognak arra, hogy az eljárás lezárására, a szerződés aláírására minél előbb sor kerüljön.
– Az értékelő bizottságba két tag a magyar külügyminisztérium által javasolt listáról kerül be, olyan személyek, akik már bíráltak el a Vajdaságban és Kárpátalján pályázatokat, ismerik az eljárást. A bizottságba a Muravidékről is javasoltunk két tagot, az egyik értékelő a gazdaságfejlesztési stratégia elkészítésében már részt vett, a másik a gazdaságfejlesztési intézet igazgatója volt. Nevekről nem beszélnék az átláthatóság és az egyenlőség elvének tiszteletben tartása érdekében. Az értékelők is csupán a pályázat tartalmával ismerkednek meg, az igénylő nevét nem fogják ismerni – válaszolt Horváth József újságírói kérdésre.
A mezőgazdasági pályázatokból kitűnik, hogy a legtöbb gazda az elsődleges mezőgazdasági tevékenységre, a föld megműveléséhez szükséges eszközökre pályáztak. A vállalkozók eszközbeszerzésre, gépekre vagy beruházásokra, amik a tevékenységet fejlesztik, s nem annyira a munkahelyek számát növelik. A turizmusban, vendéglátásban majdnem 75 százalékban beruházásokra érkeztek a pályázatok.
Szoftverre, számítógépekre ebben a körben nem lehetett pályázni, s hogy a következőben mi mindenre és milyen feltételek mellett, majd az első kör értékelése után derül ki. Addigra pedig már minden igénylő fel tud jobban készülni az önerő, önrészesedés biztosítására is (akár több pénzforrásból is), s a vállalkozók is ötletgazdagabbak lesznek.
– Ha figyelembe vesszük a többi régióban és a Muravidéken élő magyarság számát és a leadott projektek számát, akkor átlagon felül teljesítettünk – tette hozzá Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke.
 
A magyar kormány muravidéki gazdaságfejlesztési pályázatának keretösszege: 1,5 millió euró (500 millió forint)
A határidőig beadott pályázatok száma: 165
Igényelési területek:
– Mezőgazdaság: 102 pályázat, 966.134,34 euró
– Vállalkozás: 54 pályázat, 543.761,29
– Turizmus: 10 pályázat, 149.765,57 euró
A pályázatok összértéke: 1.659.161,20 euró
Elbírálási határidő: 2017. augusztus 31.
Hiánypótlási idő: 8 nap az értesítést követően
MCSi Design