kiscim5017
 
 

A horvát „naivak” kiállítása a várban

naiv49174A lendvai várgalériában pénteken este megnyílt „A horvát naiv művészet a világban” című kiállítás, melyet a Kaproncai Városi Múzeum közvetített Lendvára.
Baumgartner Dubravko, Galéria-Múzeum főmunkatársa köszöntőjében közölte: azért gyűltünk egybe, hogy lezárjuk a látogatottságban és a kiállítások minőségét illetőleg is rendhagyó évet, 25 ezer látogatóval, ami kiemelkedő rekordnak számít. Egyúttal megköszönte Koprivnica városnak, hogy december hónapban Lendván látható a világkörüli körúton lévő egyedülálló gyűjtemény.
Helena Kušenić művészettörténész a kiállított anyagról elmondta: a Kaproncai Városi Múzeum naiv művészeti gyűjteménye több mint 1000 műalkotással büszkélkedhet, a lendvai kiállításon a horvát naiv művészet bölcsőjének számító hlebinei Naiv Művészetek Galériája gyűjteményének egy részét öleli fel. A Marseille-ben elkezdett, Katowicében és tavaly Pécsett folytatott világkörüli körútja az ünnepi időszakban a lendvai várgaléria művészetbarát közönségét fogja megszólítani. A Krsto Hegedušič által alapított „hlebinei iskola” nem a szó szoros értelmében vett művészeti iskola volt, nem is művésztelep, inkább symposionnak tekinthető élén Generalić-csal, akik a 30-as években a Zemlja (Föld) nevű művészcsoporttal kiállították műveiket „a maguk körül látható dolgokról”. Ezeken a legtöbb esetben falusi életképek szerepelnek a patriarchális, falusi világról. Az 50-es években – Generalić művészetének tetőfokán – Párizsban, San Paolóban és Brüsszelben is kiállítások nyíltak a mesterhez csatlakozó „második generáció” képeiből, így Mirko Virius helyébe a portréfestő Dragan Gaži lépett, őt pedig Mijo Kovačić követte.
– A jelen kiállításnak a naiv művészeti ág sokszínűségének és tematikai gazdagságának a bemutatása a célja. A horvát naiv művészet nagyjai mellett a jelenben is folytatódó hagyomány néhány képviselője is helyet kapott a tárlat képeinek alkotói között, például így az úgynevezett outsiderek is. Itt olyan alkotókról van szó, „akik elmozdították a művészeti kifejezés határait”.
A január végéig megtekinthető kiállítást a Pomurje HKE tamburazenekara tette hangulatosabbá.
MCSi Design