kiscim5017
 
 

A festészet és a díszletek vonzásában

matilda4717A Lendvai Nyugdíjasok Egyesülete gondozásában megjelent szakácskönyv kapcsán kerestük fel Karba Matildát, aki a könyv illusztrációit készítette. Beszélgetésünk során kiderült, hogy mit is jelent kompromisszumot kötni önmagunkkal és érdemes-e kitartani a céljaink mellett. Aztán arra is választ kaptunk, hogy mennyire fontos egy ember életében a kedvtelés és hogy érdemes-e újjáéleszteni a bennünk rejlő tehetséget.
Matilda rendkívül nyitott, barátságos asszony, aki Lendván, az otthonában látott vendégül minket. Elmesélte, hogy milyen szorgalmas munka és összefogás eredményeként jött létre a szakácskönyv, és csak azután mutatta meg az eredeti rajzokat, amelyeket ő készített a könyv illusztrálásához. – Mindig is szerettem rajzolni, már gyerekként is. Az iskolában viszont annak idején nem igazán fejlesztették a rajzkészséget. Gimnáziumba mentem, majd Ljubljanában folytattam a tanulmányaimat, német nyelvet és közgazdaságtant tanultam. Húszévesen pedig már dolgozni kezdtem. Mivel apám is bankban dolgozott, így számomra is egy biztos, járható útnak tűnt ez a munka. Családot alapítottam, dolgoztam és a rajzolást teljesen félretettem.
Matild kompromisszumot kötött, a család és a munka mellett a mindennapi mókuskerékben nem volt helye a hobbinak. Mégis, ahogy teltek az évek, egyre inkább érezte a hiányát annak, hogy nem élte meg alkotói vágyát.
– Azt tudjuk, hogy mi volt, de azt sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha... – mondja Matilda. – Így alakult az élet, de azért mégiscsak maradt bennem hiányérzet. Ezért elhatároztam, hogy amikor nyugdíjba megyek, két dolognak fogom szentelni az időmet: megtanulok angolul és újra elkezdek rajzolni, harmincnyolc év után.
Így is lett. Matild beiratkozott egy amatőr festészeti tanfolyamra, és időnként eljár egy-egy képzésre, hogy bizonyos alaptudást szerezzen. Ezen kívül autodidakta módon is képezi magát, lapozgatja a képzőművészeti szakirodalmat, tanulmányozza a képi ábrázolás módszereit. De azt vallja, hogy a legfontosabb mégiscsak a sok gyakorlás, ebben rejlik a siker. – Kipróbáltam az olajfestést, az akrilt is kedvelem, de az akvarell a kedvencem. Tavasszal szeretnék eljárni egy akvarell-tanfolyamra. Ez a festési mód egyszerűnek tűnik, de talán mégis a legnehezebb.
Matild mutat néhány akvarellképet, majd körbevezet a lakásában, hogy a tanfolyamon készült alkotásokat is megmutassa. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a lakás egy valódi művészlak. Nem bohém lakás, hanem kifinomult ízlésre valló, tiszta, művészi enteriőr uralja. A falakon lévő kedvenc festmények is a szorgalmat, az elszántságot sugallják. Munka van bennük és alázat a művészet iránt. Beszélgettünk a különböző technikákról, a kellékek és az alapanyagok minőségéről, majd rákérdeztem, hogy gondolt-e már kiállításra, és a válasz meglepett.
– Nem tervezek kiállítani. Nincs is annyi képem és nem is akarok éjjel-nappal festeni csak azért, hogy legyen egy kiállításra való anyagom. Én csak akkor festek, amikor kedvem tartja, ez benne a lényeg. No meg aztán az igazi szerelmem valójában a színházi díszletfestés – böki ki, és mosolyog. – 2013-tól csöppentem bele, és azóta is élvezettel csinálom. A lendvai Kofetarji Színjátszócsoportban játszom és mellette az előadások díszleteit is szívesen megtervezem és el is készítgetem. Az elején kisebb dolgokkal kezdtem, apró tárgyakkal, majd egyre nagyobb terjedelmű hátterek megfestését is elvállaltam – magyarázza Matilda, majd egy hatalmas albumot vesz elő, melyben a színházi élmények, előadások fotókon is meg lettek örökítve. – Készültek festett lepedők gyermekelőadásokhoz, felnőtt csoportok darabjához. Ilyenkor a lakásom műteremmé változik. Fólia kerül a padlóra és a kifeszített lepedőn egy hétig is dolgozgatok. Idén például a Cár József rendezte színdarabbal, a Hagyatékkel jártuk a Muravidéket. Ahhoz is az én munkám adta a díszletet.
A darabhoz több hatalmas háttér tartozik. Mint megtudtuk, ehhez már nyomdai segítséget is igénybe vettek. A rajzlapra készült képeket kinagyíttatták és tartós felületre nyomtatták.
– Érdekes és talán sok mindent megmagyaráz, hogy a nagybátyám, aki 1902-ben született, Budapesten járt művészeti iskolába, a budapesti operaház díszletfestője volt. Talán tőle örököltem a díszletfestés iránti vonzalmat – mosolyog Matilda.
– Mi a fizetség ezért a munkáért? – kérdezem.
– A közönség tapsa, és az, ha tetszik a munkám a csoportnak.
– És az alkotás összességében mit jelent Önnek? A hosszú kihagyás után mit adott hozzá az életéhez? – kérdezem búcsúzóul.
– A rajzolás és festés számomra a teljes kikapcsolódást jelenti. Amikor alkotok, önmagam vagyok. Kizárok mindent és jól érzem magam. Végre azt csinálom, amit szeretek és minden pillanatát élvezem. – zárta gondolatait Matilda.
MCSi Design