kiscim4617
 
 

Nemzetközi diák művésztelep Lendván

lik4317Idén a Lendvai Kétnyelvű Középiskola volt a házigazdája a 2. Nemzetközi középiskolai képzőművészeti telepnek, mely tavaly indult a Ljutomeri Franc Miklošič Gimnáziumban.
Október 18–20. között az egykori 2. Számú Lendvai KÁI tantermei alakultak át műtermekké, ahol 16 fiatal alkotott „A sokféleség együttléte” jelige alatt.
A két muravidéki gimnázium diákjai mellett
a Varasdi II. Gimnázium, a Nova Gorica-i Művészeti Gimnázium, a Szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Bad Radkersburg-i BORG Gimnázium diákjai vettek részt a munkában. Az alkotások a különbözőségek megélése jegyében készültek, a résztvevők sorsolás révén párokban készítettek el két festményt. A művésztelep keretében Baumgartner Dubravko festőművész műhelymunkája segítségével megismerkedtek a grafika készítésével is és egy kirándulást is tettek a vidéken. A jó hangulatú művésztelepi munkát Baumgartner Mihela, a lendvai középiskola tanára vezette, aki a pénteki alkalmi zárórendezvényen be is mutatta a telepen végzett munkát.
MCSi Design