kiscim3317
 

Látványos előadás a legkisebbeknek

pupilla2317A Pupilla Bábszínház pénteken a legkisebbeknek készített Ba Bu című premierelőadást mutatta be a lendvai Színház- és Hangversenyterem színpadán. A látványos előadás megragadta a szép számú közönséget, mely érdeklődéssel figyelte a hangok, a zene, a mozgás és a színek ötvöződését.
A lendvai bábszínház Ba Bu című legújabb előadása a korábbi daraboktól eltérően a legkisebbeknek készült és a szöveg helyet a sokszínű zene és a látványvilág került az előtérbe. A pénteki előadás alatt felcsendült hangszerek, a változatos hangok, a zene, a ritmus és a gyengéd mozdulatok egyedülálló világba kalandozták el a közönséget, Kavaš Petrának és Tumpej Natalijának, a produkció két előadójának sikerült harminc percen keresztül lekötni a gyerekek figyelmét. A csöppségek a folyamatos színpadi mozgáson keresztül egy sajátos „Ba Bu-élményvilágot” fedezhettek fel, nem kis részben Šinko Sabina, a darab rendezője és látványtervezője által – Gal Milan segítségével – tervezett különleges díszleteinek köszönhetően.
MCSi Design